A Zürichi Egyetemen viszont arra a kérdésre keresték a választ, hogy miként befolyásolja, illetve befolyásolja-e a párkapcsolatban a harmónia és az egyetértés kialakulását az oxitocin hormon:
A kísérlet alatt a pároknak olyan kérdésekről kellett beszélgetniük, melyekről homlokegyenest ellentétes nézeteket vallottak. A tapasztalatok szerint, az oxitocin – orrba történő – permetezése után a párbeszéd jóval konstruktívabban zajlott, mint a placebó bespriccelését követően. Oxitocin adagolása után a résztvevők nyála is kevesebb stresszhormont (kortizolt) tartalmazott, ez arra utal, hogy a kötődési hormon csökkentette a stresszt beszélgetés közben.
Oxitocint elsősorban az anyák szervezete állít elő nagyobb mennyiségben - szülés és szoptatás közben -, ami valószínűleg a gyermekhez fűződő érzelmi kötődést hivatott megerősíteni. Ezen kívül minden kellemesnek érzett testi érintkezés során (az örömteli intim érintésektől, kedvenc kutyusunk cirógatásáig MINDEN fizikai kontaktus ide értendő (!) - a szerk.), és szex közben is több jut ebből a hormonból a véráramba.
A pszichológusok úgy vélik, az oxitocin terápiás célú alkalmazása segíthetne a szociális fóbiával rendelkező betegeken is. Mivel a hormon csökkenti a páciens más emberekkel szembeni félelmét, így elérhetővé, megtapasztalhatóvá tenné a fóbiával küzdő egyén számára is a társas érintkezés örömeit.
A pocakos hormonháztartásról ITT olvashatsz részletesen!
Az MTI tudósítása nyomán.