A rendszeres halfogyasztás jót tesz a termékenységnek
Várszegi Viktória
2014. május 19.

Már napi egyetlen szelet szalonna elfogyasztása is károsíthatja a férfiak termékenységét, míg a zsírszegény halak, úgymint a tőkehal vagy a laposhal kétnaponkénti bevitele javíthatja azt.

A vizsgálathoz 156 olyan pár férfitagját vették górcső alá, akik meddőségi problémával küszködnek. Ellenőrizték az étrendjüket, valamint a spermiumaik méretét és formáját. Az eredmények alapján a feldolgozott húst rendszeresen fogyasztó résztvevőknél lényegesen kevesebb volt az egészséges spermiumszám azokhoz képest, akik korlátozták a szalonna, a kolbász, a hamburger, a sonka és a vagdalt hús fogyasztását.

Azok, akik naponta kevesebb, mint egy szelet bacont ettek, átlagosan 30 százalékkal magasabb egészséges spermiumszámot mutattak, mint a több feldolgozott húst falatozók. Emellett a minden másnap egy adag halat evők ugyanekkora előnyről tettek tanúbizonyságot azokkal szemben, akik ritkábban választottak ilyen fogást.

"Úgy találtuk, hogy a feldolgozott hús bevitele összefüggésben van a rosszabb hímivarsejt-minőséggel, míg a halfogyasztás a jobb spermiumminőséggel" - mondta Dr. Myriam Afeiche, az intézmény Táplálkozástudományi Tanszékének munkatársa.

Kevés tanulmány vizsgálta eddig a feldolgozott húsételek és a termékenység közötti összefüggést, és Dr. Afeiche szerint koránt sem volt egyértelmű a negatív kapcsolat.

Dr. Allan Pacey, a Sheffieldi Egyetem termékenységi szakértője szerint ismert volt az összefüggés, hogy az egészséges étrend javítja a hímivarsejtek minőségét, ám kevésbé volt világos, hogy vannak-e olyan ételek, amelyek kifejezetten rontják azt.

"A táplálkozás és a férfi termékenység közötti kapcsolat rendkívül érdekes, és meggyőző bizonyíték van arra, hogy akik több zöldséget és gyümölcsöt esznek, azoknak jobbak a spermiumai. A kevésbé egészségesen étkezőkről azonban eddig nem sok adatunk volt" - magyarázta Dr. Pacey, aki hozzátette: kihívást jelent a spermiumok méretének és formájának mérése. Ugyanakkor általános érvényű életmódtanácsnak véli, hogy érdemes minél kevesebb feldolgozott húst és több halat enni.

Kapcsolódó cikkeink