A szülők közti harmonikus kapcsolat a babának is jót tesz
Várszegi Viktória
2011. augusztus 13.

Az újdonsült szülők esetében az alvás a leginkább problémás aspektus a gyermek viselkedésében. Neiderhiser és kollegái szerint a 9 és 18 hónapos kor közötti gyermekek alvászavarai gyakran a szülők személyes konfliktusaira vezethetők vissza.

Már korábbi kutatások során is sikerült kapcsolatot kimutatni a családon belüli feszültség és a gyermekek viselkedése között, a mostani azonban az első, ahol adoptált gyermekekre koncentráltak a szakértők, a közös genetikai faktorok hiánya miatt. A csecsemőkor az a fejlődési periódus, amikor az alvásritmus szabályozottá válik.

"Fontos megértenünk, milyen szerepet játszik a szülő ebben a folyamatban - nyilatkozta Neiderhiser - Úgy tűnik, nem is annyira a szülő-gyermek kapcsolat a fontos, inkább az általános stressz-szint a családon belül."

A kutatók összesen 357 örökbefogadó családot interjúvoltak meg, külön-külön és együtt is, a gyermekek 9 és 18 hónapos korában. A szakértők elsősorban a család érzelmi életére, a szülők egymással való kapcsolatára, valamint a kisgyermek alvási szokásaira voltak kíváncsiak.

Az eredmények szerint a családon belüli konfliktusok a gyerekek 9 hónapos korában növelik annak a valószínűségét, hogy 18 hónapos korra komoly alvászavarok alakuljanak ki. Azoknál a gyerekeknél azonban, akiknek már korábban is voltak alvásgondjaik, a családon belüli feszültség nem nőtt 18 hónapos korra.

"A kutatások alapján egyértelműen látszik, hogy a stressz rossz hatással van az alvási szokásokra. A csecsemőkor rendkívül fontos az alvási ritmus kialakulásának szempontjából, a belső konfliktusok pedig negatívan befolyásolják ennek a kialakulását" - nyilatkozta Neiderhiser.

A kutatás részletes leírása a Child Development című szaklap legfrissebb számában olvasható.

Kapcsolódó cikkeink