Tévhit!
Való igaz, hogy a húszas évek második felétől évről évre csökken valamelyest a nők termékenysége, mindez azonban korántsem jelenti a meddőség hirtelen bekövetkeztének magasabb rizikóját. A női terméketlenség (sem) kizárólag a születési évszám függvényében alakul - sajnos akár már huszonegynéhány évesen is lehet valaki meddő – de tagadhatatlan, hogy az életkornak fontos szerepe van ebben a kérdésben, ráadásul mindkét nem részéről lényeges tényezőnek látszik. Kevésbé népszerű téma, hogy bizony a férfiak biológiai órája is ketyeg; a harmincas évek elejétől folyamatosan csökken a férfi nemi hormon, azaz évről évre alacsonyabb lesz a tesztoszteronszint, ami idővel jelentősen csökkenti a megtermékenyítőképességet. Egyre több kutatás vizsgálja az apa korának a terhesség lefolyására, és a magzat egészségi állapotára gyakorolt élettani hatását. Az eredmények azt mutatják, hogy a leggyakoribb kromoszóma-rendellenességek - 21-triszómia (Down-szindróma), 18- és 13-triszómia – kialakulásában az apa és az anya életkora egyaránt szerepet játszhat. De visszatérve a női termékenység kérdésére; az első gyermek vállalásának idejét azért semmiképp sem ajánlatos túl sokáig - a harmincas évek végéig, negyvenes évek elejéig - halogatni.
Tévhit!
Szinte hihetetlen, de még ma is tartja magát az a középkori elképzelés, mely szerint a gyermektelenség alapvetően a nő "hibája", holott mindössze 30-40 százalékban fordul elő a kizárólagos női meddőség az ilyen problémával küzdő párok körében. Körülbelül ugyanilyen arányban a férfi termékenységi zavarai miatt nem jön össze a baba, de megeshet, hogy – rossz kifejezéssel élve - mindketten "hibásak", illetve előfordulhat az is, hogy minden igyekezet/vizsgálat dacára, soha sem derül ki, mi lehet a gyermektelenség tényleges oka.
Csak részben igaz!
Egy egészséges, termékeny férfi esetében nem lehet perdöntő az alsónemű fazonja, legalábbis a trónörökös fogantatását illetően – illetve önmagában - semmiképp sem. Ennek ellenére aki babát akar inkább kerülje a szűk, testhezálló darabokat, a (túl) forró vízben való rendszeres lubickolást és ha lehet, az ülésfűtést se kapcsolja be a babaprojekt ideje alatt.
Tévhit, de…
Valójában nem befolyásolja (jelentősen), hogy milyen pozíciót vesz föl a szerelmeskedés után a reménybeli kismama. Tény, hogy a közösülés után 20-25 perccel hímivarsejtek találhatóak a méhben, bármilyen testhelyzetben is töltötte az a bizonyos szűk fél órát a pár női tagja. Mindemellett fontos megemlíteni, hogy bizonyos pozitúrák (aktus közben) valóban segíthetnek az ügyben. Egyes testhelyzetekben – ilyen például a hátulról történő behatolás – a spermiumok egyenesen a méhszájra vagy annak közvetlen környékére ürülnek, míg más pozíciók esetén csak valamivel messzebbről startolhatnak.
Tévhit!
Valójában kevés párnak sikerül az első néhány hónapban összehozni a babát… A terhesség esélye kb. 20-30 százalék egy-egy menstruációs ciklus alatt, persze ez az arány sok egyéb tényezőtől függhet még (életkor, betegségek, gyógyszerszedési szokások, stb.).
Meddőségi szakrendelésre minimum egy év sikertelen próbálkozás után ajánlott ellátogatni, idősebb nőknél hamarabb(!), már hat hónap elteltével javasolt segítséget kérni.
Tévhit!
Bár a petesejt csak rövid ideig alkalmas a megtermékenyülésre, a hímivarsejtek akár öt napig is életképesek a női szervezetben, így napokig fennáll a teherbe esés lehetősége. Sőt, gyakorlatilag bármikor kopogtathat a gólya, hiszen történhet "soron kívül" is peteérés (pl. erőteljesebb női orgazmus hatására).