Apás szülés… vagy mégsem?
2010. február 24.

Nagy botrányt kavart Michel Odent, nemzetközi tekintélyű francia szülészorvos nyilatkozata a közelmúltban, mely szerint az apák jelenléte kimondottan hátrányos lehet a vajúdás és a szülés alatt.

Dr. Michel Odent, francia szülészorvos mintegy 20 éves szakmai tapasztalattal a háta mögött az apás szülés ellen érvel, véleménye szerint gyorsabb és könnyebb lenne a baba világrajövetelének folyamata, ha az édesapa a folyosón izgulna, ahogyan nagyanyáink vagy anyáink idejében történt.   

Az alternatív módszereket egyébként propagáló orvos – a vízben vajúdás-szülés elterjedése is jórészt neki köszönhető (!) – úgy vélekedik, hogy az apa jelenléte csökkentheti az oxitocin termelődését, illetve megzavarhatja a szülés természetes folyamatát…

Odent egy brit napilapban úgy nyilatkozott, hogy akár a szülő nő egészségét is veszélyeztetheti az apa jelenléte – a bejelentést hatalmas felháborodás követte, annál is inkább, mert a fejlett világban az újszülöttek nagy része (kb. 70%) az édesapja társaságában látja meg a napvilágot.

A francia orvos szerint, az apa feszültsége, izgatott állapota nagy kockázatot jelent az anyára nézve. A szülő nő tudat alatt érzékeli partnere megnövekedett adrenalinszintjét, ez erős stresszt vált ki, így szervezete kevesebb oxitocint termel, ami a méhösszehúzódások gyengüléséhez, leállásához vezet – véli Odent, aki a császármetszések utóbbi időben történő elszaporodásáért is az apás szülés elterjedését okolja. (Tény, hogy a fejlett országokban néhány évtized alatt a háromszorosára nőtt a császármetszések száma, így a 10-15 százalékos WHO-ajánlásnál jóval nagyobb a művi beavatkozások aránya.)

Kapcsolódó cikkeink