Asztma kisgyermekkorban – ismerd fel a tüneteket!
Várszegi Viktória
2013. május 7.

Az asztma világszerte több száz millió embert érint, hazánkban a nyilvántartott asztmások száma eléri a 250 ezret. A betegség előfordulása gyermekkorban sem ritka, felmérések szerint minden tizenötödik gyermeknél jelentkeznek a panaszok. Az Asztma Világnapján a szervezők a betegség megismerésének fontosságára hívják fel a figyelmet.

Tájékozódj a betegségről!

A Világmozgalom az Asztmásokért (GINA) kezdeményezésére 1998 óta május első keddi napja minden évben az asztmáról, asztmás betegekről szól. A nemzetközi világnap 2013-ban is folytatja a tavaly megkezdett kampányt, a „You Can Control Your Asthma” jelmondatot viselő esemény célja az idei évben is a betegség kezelésére, irányítására felhívni a figyelmet. Az asztma krónikus betegség, azonban megfelelően beállított gyógyszeres kezelés mellett a betegek teljes életet élhetnek. A betegség feletti kontroll legfontosabb eszköze az információ – hangsúlyozza dr. Farkas Márta a Budai Allergiaközpont gyermektüdőgyógyásza. Kisebb gyermekek esetében ez elsősorban természetesen a szülők tájékoztatását jelenti, azonban életkoruknak megfelelően a kis betegek is képesek önállóan, betegségtudat nélkül, nagy odafigyeléssel betartani a gyógyszerszedési és esetleg életmódbeli szabályokat.

Ismerd fel a tüneteket!

A világnap alkalmából megjelent kiadványok közt találunk kifejezetten szülők részére készült ismertetőt is, melyben többek közt a gyermekkori asztma felismeréséről is olvashatunk. A hatékony asztma-kontroll eléréséhez és a betegség szövődményeinek megelőzéséhez az első lépés, hogy idejében ismerjük fel a tüneteket – figyelmeztet dr. Farkas Márta. A gyermekkori asztma megjelenésének időpontja óvodás- kisiskolás kor környékén jellemző. Természetesen itt is léteznek kivételek, fiatalabb korban is érdemes figyelnünk a kezdeti jelekre. Asztmára utalhat:
- ha a gyermek légúti fertőzések kapcsán nehézlégzésre, zihálásra panaszkodik.
- ha sírása, vagy nevetése rendszeresen köhögési rohamot vált ki.
- ha futás, vagy egyéb testmozgás során könnyen kifárad, nehezen kap levegőt, köhög.

Hagyományos kezelés és immunterápia

Az asztma kezelésének célja a légutak gyulladásának csillapítása és ezáltal a rohamok megelőzése. Az inhalációs készítmények biztonságosan alkalmazhatóak már gyermekkorban is a tünetek kezelésére, de a kontroller terápia beállítása minden esetben személyre szabottan történik. Ehhez szükséges a rendszeres orvosi ellenőrzés – évente legalább 2-3 alkalommal. A hagyományos terápiák mellett, válogatott esetekben létezik egy oki kezelési lehetőség is: az allergén specifikus immunterápia, amely képes megváltoztatni az allergiás asztma természetes lefolyását, mivel nem csak a tünetet kezeli, hanem az immunrendszer működését befolyásolja. Segítségével az asztmás tünetek és a hagyományos gyógyszerek alkalmazása is jelentősen csökkenthető. A kezelés igénybevétele az elvégzett vizsgálatok és a szakorvos elbírálása alapján, minden esetben személyre szabottan történik.
A szakszerű kezelés mellett célszerű a környezetben előforduló, rohamokat provokáló tényezőket is minimalizálni. Ennek jegyében a kiadvány a gyermek közelében, különösképp a lakáson belüli dohányzás kerülésére hívja fel a figyelmet.