Babaálom
Várszegi Viktória
2010. november 5.

A magyarázat megintcsak az idegrendszer fejletlenségében keresendő; ha jobban belegondolunk, a nappali erős fény- és hanghatásokkal szemben, jóval kellemesebb, a baba számára egyszerűbben feldolgozható ingereket nyújt az éjszakai csendes félhomály.

Általában...

Az újszülöttek napi 18-20 órát töltenek alvással. Három-négy hónapos korban már más a helyzet; idegrendszerük rohamos fejlődése okán csak mindössze kétszer-háromszor szunyókálnak napközben, és vannak babák, akik már ekkor átalusszák az éjszakát - mások csak két-háromévesen jutnak el idáig, természetesen ez sem jelent problémát, a gyermekek más-más ritmusban teszik meg ezeket a lépéseket. Az etetések (éhség) miatti ébredések úgy négy-öt hónapos korig számítanak általánosak, de – és főleg a sokáig szoptatott babáknál – ez jóval tovább is eltarthat.

A nyugodt alvás feltételei

Bár mint látható, a baba alvási ritmusa – legalábbis az első időkben – pusztán biológiai törvényszerűségek alapján működik, mégis fontos, hogy idejében megtanuljon különbséget tenni éjszaka és nappal között, és hogy rájöjjön arra, mikor mi a "dolga".

Az alvási szokások kialakításánál elsősorban a baba életkorára kell tekintettel lennünk. Egy újszülött csecsemőnél lehetetlen és káros is lenne bármiféle napirendet bevezetni, később azonban – ahogyan csökken az alvásigény, növekszik az ébren, illetve az éjszakai alvással töltött idő – szép lassan, a pici érdekében is törekedni kell valamilyen rendszerre.

  • Első és leglényegesebb, hogy a lefekvés előtti rituálék (pl. fürdetés, mese) segítségével rávezessük a babát a nappal és az éjszaka közötti különbségtételre. A lefekvés előtti hosszas rituálék (esti fürdetés, mesélés, kedvenc játékok "elaltatása") segítik a picit abban, hogy ráhangolódjon az elalvásra.
  • Fontos, hogy a kiságy csak és kizárólag az alvás helyszíne legyen, ha lehet, ne üzemeljen nappal járókaként, büntetésből pedig még véletlenül se tegyük oda a gyerkőcöt. Így nem kapcsolódnak majd negatív élmények hozzá, illetve egyértelmű lesz a "feladat", ha belekerül a baba.
  • Soha ne legyen teljes sötétség a szobában, az erős félhomály viszont minden szempontból ideális. Egyrészt mert nem kell villanyt kapcsolni az éjszakai etetésekkor; másrészt mert – főleg később - két-három éves kor környékén akár szorongáshoz, alvászavarokhoz is vezethet a gyermek számára ilyesztő sötétség.
  • A csöndre viszont hatalmas szükség van – a beszűrődő halk beszélgetéssel semmi baj, minden gyermekre megnyugtatóan hat szülei esti duruzsolása, nem úgy a televízió zaja...
  • Legjobb, ha egyedül, magától alszik el a baba, ellenkező esetben ha éjszaka felriad, és (már) nincs mellette az édesanyja, keresni fogja, vagyis a hiányérzet puszta ténye fogja elkeseríteni őt; ezzel szemben, ha egyedül aludt el, nem lesz hiányérzete az éjszakai felébredéskor sem, és könnyebben visszaalszik.
  • Igyekezzünk mindig nagyjából ugyanakkor letenni a babát, a rendszeresség jót tesz neki (is), hamar elkezd alkalmazkodni hozzá.
  • Továbbá – idősebb korban – lényeges, hogy kellően elfáradjon napközben csemeténk, eleget legyen szabad levegőn, eleget mozogjon, játsszon, illetve ne aludja túl magát délután. A délutáni alvás után is el kell fáradnia, máskülönben este csak óriási nyűglődések árán lehet őt ágyba tenni. (A délutáni alvásból egyébként föl is lehet ébreszteni a nagyobb gyermeket, ha úgy ítéljük, hogy a túl hosszas nappali szunyókálás már az éjszakai rovására menne.)

Kapcsolódó cikkeink