Baby-zseni: 3 éves és az IQ-ja 160 fölött van
Várszegi Viktória
2014. február 19.

Alexis Martin mindössze 3 éves, máris tagja a világ legokosabb embereit tömörítő arizonai Mensa szervezetének. A kislány IQ-ja 160 fölött van, bár nem lehet tudni, mennyivel: Alexis a legmagasabb besorolást kapta a teszt alapján, ezzel papírforma szerint nem csak a világ legintelligensebb embereinek 2 százalékába tartozik, hanem az emberek 99,9 százalékánál eleve okosabb.

A szülők számára hamar világossá vált, hogy gyermekük kivételes képességekkel rendelkezik: másfél éves korában rendszeresen elmesélte a kocsiban az előző esete hallott mesét a pici, méghozzá szó szerint – emlékezett vissza a büszke édesapa. Hozzátette, ha kislánya megtanul egy új szót, azt mindig helyesen, a megfelelő szövegkörnyezetben használja, tévedésre egyetlen egyszer sem volt példa.

A Daily Mail vasárnapi cikkéből az is kiderül, hogy Alexis önállóan, egy iPad segítségével tanult meg spanyolul a közelmúltban. 

A kislány jelenleg ötödikeseknek való könyveket olvas, szülei pedig azon gondolkodnak, járassák-e iskolába – a döntés persze nem egyszerű, hiszen egy alig hároméves gyermekről van szó… Az IQ-tesztet végző szakemberek véleménye is megoszlik a témával kapcsolatban, egyesek szerint speciális tanodába kell küldeni Alexist, mert az ilyen adottságokkal rendelkező diákoknak hasonlóan tehetséges osztálytársakra van szükségük, ellenkező esetben rossz hatással lehet rájuk az iskolai környezet. 

Forrás: http://www.dailymail.co.uk/news/article-2560412/Girl-3-admitted-Mensa-teaching-Spanish-parents-iPad-doctors-say-IQ-scale.html ; http://www.abc15.com/news/region-southeast-valley/queen-creek/valley-3-year-old-alexis-martin-youngest-in-arizona-to-be-accepted-into-mensa

Fotók: Daily Mail