Két fontos szempont adódik, egyfelől tartalmaznia kell minden lényeges tudnivalót a leendő bébiszitter feladataival kapcsolatban, másrészt nem árt, ha néhány személyesebb jellegű információ is szerepel benne, hiszen a jelentkező számára ez az elsődleges kapaszkodó családod mindennapjait, szokásait illetően.
Amit mindenképp írj bele:

Ha befutottak a válaszlevelek, először a potenciális jelöltek által megadott referenciákat hívd fel telefonon. Igyekezz burkoltan érdeklődni, praktikus, ha rögtön a pozitívumoknál kezdesz (pl.: Mit kedveltek leginkább a bébiszitterükben? Sokat játszott-e a gyerekekkel, hogyan töltötte velük az időt?). Ha a válaszlevelek, illetve az előzetes kutakodás során úgy éreznéd, megtaláltad az Igazit, akkor is hívj el – természetesen rajta kívül – még egy-két jelentkezőt személyes elbeszélgetésre. Attól, hogy papíron, azaz objektív szempontok alapján abszolút ideálisnak bizonyul valaki, a találkozás alkalmával még kiderülhet, hogy nem illetek össze; a családod, gyermekeid és a reménybeli babacsősz két külön világ…
A beszélgetés legyen oldott légkörű, elsődleges cél az ismerkedés - sose feledd, ez nem egy klasszikus állásinterjú! Ennek értelmében ne kikérdezni akard a bébiszittert, sokkal inkább megismerni: engedd, hogy meséljen magáról - ha megosztja veled korábbi tapasztalatait, abból egyébként is rengeteg dologra következtethetsz majd vele kapcsolatban. Idővel persze konkrétumokra is ki kell térni (például, hogy mit tenne akkor, ha valami baj történne a gyerekkel, otthoni baleset, hirtelen felszökő láz, stb. esetén).
Mesélj Te is magatokról, szokásaitokról, családod berendezkedéséről, hiszen kölcsönösen össze kell majd illenetek, a bébiszitternek is jól kell éreznie magát leendő "munkahelyén", ez mindenki, de legfőképp gyermeked elsődleges érdeke.
Tippünk:
A személyes beszélgetésre az otthonotokban kerüljön sor, és legyenek ott a gyerekek is, így megismerkedhetnek a bébiszitterrel, de praktikus, ha az "interjú" közben valaki vigyáz rájuk, hogy zavartalanul társaloghassatok.