A kelleténél tovább tartó cumizás megváltoztathatja a száj anatómiáját, negatívan befolyásolhatja az állkapocs és a fogak elrendeződését, de akár még a beszédfejlődés alakulását is hátráltathatja bizonyos mértékben. Ezért ha egy mód van rá, a cumisüveg kizárólag addig szerepeljen a repertoárban, amíg erre feltétlenül szükség van. Anyatejes babáknál egyébként sem szükséges cumit használni, a tápszeres csecsemőknél pedig a szilárd ételek bevezetése idején kellene búcsút venni tőle, azaz még idejében megbarátkozni a pohárral, körülbelül akkor, amikor a kanállal való étkezést szokja a gyerkőc.
Amilyen hamar csak lehet, érdemes átszoktatni csemeténket a pohár- és kanálhasználatra, ez amellett, hogy segít megelőzni a fentebb említett problémákat, a baba egészséges mentális fejlődésének is jót tesz. A pohár és a kanál nyújtotta "munkásabb" táplálkozási formák a kisgyermekek önállósodási törekvéseit is pozitívan befolyásolják, nyilvánvalóan abban az esetben, ha módjukban áll kibontakozni az etetések során. Mindezt persze könnyű kijelenteni, végrehajtani annál nehezebb, hiszen ez lesz az az időszak, maikor majd rendre több étel kerül az előkére, a földre vagy a szekrény tetejére, mint a baba pocakjába…
A módszer lényege mindössze annyi, hogy az egyik kanál a mama kezében, a másik pedig a babáéban van, így amíg a mama ténylegesen etet, addig a pici is gyakorolhatja az étkezéshez szükséges mozdulatsorokat.
Tippek a leszoktatáshoz:
- Először is, építsük le a cumihoz fűződő érzelmi kötődést; fontos, hogy kizárólag etetéskor kerüljön elő, a nap többi részében ne találkozzon vele a gyerek. Később lehetőleg pohárból adjuk mindazt, amit eddig a cumiból szürcsölgetett a baba.
- Ne hagyjuk a gyerek kezében a cumisüveget! Etetés közben sem szabad engedni, hogy ő fogja, tartsuk mi a kezünkben; ha pedig végeztünk, tegyük el a pici látóteréből.
- A cumi kizárólag a tápszer, illetve a felforralt és lehűtött víz vagy babavíz adására szolgáljon, gyümölcslevet, baba- vagy gyümölcsteát pohárból kapjon a kicsi.
- Kezdetnek megfelel, ha a napi folyadékadag kis részét adjuk csak pohárból; vagyis a szokásosnál kb. fél deciliterrel kevesebb innivaló kerüljön a cumisüvegbe, a kimaradt mennyiséget kínáljuk pohárból a picinek.
- Napközben tegyük el a cumit, semmiképp se hagyjuk, hogy cumisüveggel a kezében-szájában járkáljon csemeténk. Ha nagyon erős a cumi iránti függés, bevethetjük a szívókupakos üdítősüveget is, ezt kényelmetlenebb a szájban tartani, következésképp hamarabb lerakja a gyerkőc.
- Éjszaka is csak felforralt és lehűtött vizet vagy babavizet készítsünk a cumisüvegbe, gyümölcslevet és egyéb nyalánkságokat kizárólag pohárból adjunk a továbbiakban.