Döbbenet! Kórházban ápolt gyermek laptopját lopták el
Várszegi Viktória
2015. július 21.

A fiatal férfi egy gyermekkórteremből emelte el a számítógépet, azonban az ott található biztonsági kamerák mindent rögzítettek – a rendőrség a felvétel segítségével keresi a tettest.

A bűncselekmény egy miskolci kórház gyermekosztályán történt július 12-én, vasárnap. A férfi valamivel dél után emelte el a kórteremben fekvő kis beteg laptopját. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki felismeri, illetve bármit tud az elkövetőről, jelentkezzen a következő elérhetőségek valamelyikén.