Három vírustörzset tartalmaz az influenza elleni védőoltás
Várszegi Viktória
2012. november 7.

Három vírustörzs - két új és a már tavaly is alkalmazott H1N1 vírus egyik változata – található az idei oltóanyagban

A patikákban október óta elérhető az idei influenza elleni védőoltás, illetve rendelkezésre áll a mintegy 1 300 000 térítésmentesen igényelhető vakcina is. Többféle oltóanyag kapható, melyek mindegyike háromkomponensű, idén – a kiszerelés tekintetében - újdonságnak számít a mikrotűs vakcina.

Azonos vírustörzsek, különböző hatásmechanizmus

1500 és 3400 forint közötti áron szerezhetőek be az oltóanyagok a gyógyszertárakban, közös bennük, hogy ugyanazokat a vírustörzseket tartalmazzák, viszont van olyan vakcina is, amelyben a teljes elölt vírus megtalálható, a többiben viszont csak annak egy része, ún. hasított vírus szerepel.

Újdonságnak számít a mikrotűs vakcina

A intradermális oltóanyagokat nem az izomba, hanem a bőrbe kell bejuttatni. A vakcinát alapvetően a vérzékenységben szenvedő betegek számára fejlesztették ki, de – térítés ellenében – bárki hozzájuthat a számos előnyös tulajdonsággal rendelkező, újfajta védőoltáshoz. Lényeges előnye, hogy nem tartalmaz tartósítószert, mennyiségre is kevesebb – a hagyományos oltóanyag mennyisége 0,5 milliliter, míg a mikrotűs változat mindössze 0,1 milliliter -, emellett beadatása is jóval kevesebb fájdalommal jár, mint a klasszikus injekcióé. A tervek szerint egyébként jövőre még ez a kellemetlenség is elkerülhető lesz, a gyerekek számára ún. intranazális vakcinát kívánnak bevezetni, amelyet orrba csepegtetve kell majd alkalmazni.

Gyerekeknél könnyű összetéveszteni az influenzát a náthával

Annak ellenére, hogy az influenza és a nátha tünetei markánsan különböznek egymástól, kisgyermekeknél – különösen abban az időszakban, amikor még nem tudják elmondani panaszaikat – néha nehéz felismerni, melyikről is lehet szó.

A vírusos betegségekre – legalábbis az első néhány napban – a vízszerű, bőséges orrváladékozás jellemző, amely később, ahogy a kis beteg gyógyul, fehéressé és sűrűbbé válik. A zöldes-sárgás, gennyes váladék bakteriális fertőzésre/felülfertőződésre utal. Az influenzát ezen túlmenően a hirtelen fellépő magas láz, a jellegzetes végtagfájdalmak és az általános, akár hosszú hetekig tartó kimerültség jellemzi. Gyermekeknél gyakran előfordul, hogy hányás/hányinger és hasmenés is kíséri a betegséget. A megfázás, hivatalos nevén felső légúti hurut tünetei – torokfájás, tüsszögés, nátha és köhögés – fokozatosan, és többnyire az imént említett sorrendben alakulnak ki. Ritkán jelentkezik láz, inkább a hőemelkedés jellemző, de ez sem törvényszerű, lehet, hogy egyáltalán nem kell ilyesmivel számolnunk.