Hogyan tegyük biztonságossá otthonunkat?
Várszegi Viktória
2010. július 14.

Általános óvintézkedések

- Nézzünk körül a padlón! A földön heverő apró tárgyak kifejezetten izgatják a picik fantáziáját, sajnos leginkább arra kíváncsiak, milyen lehet az íze ezeknek a különleges "kincseknek".

- A lépcső szintén slágernek számít, építsünk be védőrácsot a lépcső tetejére, aljára. A korlát oszlopai ne legyenek távolabb 10 centiméternél, nehogy beszoruljon közéjük a gyerkőc buksija.

- Fedjük le az összes konnektort, az elektromos vezetékeket pedig rejtsük kábelvezetők mögé, így nem akadhat beléjük a baba lába/keze, ha felfedezőútra indul a lakásban.

- Szereltessünk be füst- és szénmonoxid-riasztót.

- Távolítsunk el, illetve rögzítsünk le minden olyan "tereptárgyat" (könyvespolc, szekrény virágok, vázák, stb.), amelyeket magára ránthat a baba.

- A kisebb szőnyegeket sem árt száműzni, könnyű elcsúszni rajtuk.

- A bútorok éleit, sarkait takarjuk le (öntapadós) élvédővel.

- A tűzveszélyes holmit (öngyújtó, gyufa, stb.), illetve a forró vagy alkoholos italokat telepítsük olyan helyre, ahol semmiképp sem férhet hozzájuk az apróság. Ha van otthon kandalló/kályha helyezzünk elé valamilyen védő alkalmatosságot, nehogy egy óvatlan pillanatban megégesse magát a baba.

Biztonság a gyerekszobában

- A kiságy az ablaktól és a fűtőtesttől is legyen távol, illetve helyezzünk hőmérőt a kicsi szobájába.

- MINDIG tegyük be a babát a kiságyba, ha valamiért ki kell szaladnunk mellőle; soha ne hagyjuk őt a pelenkázón, franciaágyon vagy bármilyen magas felületen, mert könnyen legurulhat.

- Egyéves korig NE tegyünk a kiságyba párnát vagy paplant, helyette hálózsákot, esetleg steppelt takarót vagy lepedőt használhatunk.

Kapcsolódó cikkeink