Hogyan tegyük biztonságossá otthonunkat?
Konyha
-
Az evőeszközöket, késeket, vágó- és szúróeszközöket olyan fiókba tegyük, ahol nem férhet hozzájuk a kicsi. Ugyanez érvényes a tisztítószerekre is.
-
A használaton kívüli elektromos készülékeket mindig húzzuk ki a konnektorból.
-
Főzés közben ügyeljünk rá, hogy ne hagyjunk semmit az asztal/munkalap szélén.
-
Az asztal sarkaira szereljünk élvédőt/sarokvédőt, illetve egy darabig ne használjunk terítőt (leránthatja a gyerkőc).
-
Tereljük el a kicsi figyelmét a számára veszélyes holmikról: állítsunk be egy kisebb szekrényt – a lehető legtávolabb a tűzhelytől -, és töltsük fel ártalmatlan konyhai eszközökkel (pl. műanyag tányérok, dobozkák, fakanalak), hátha felkeltik az érdeklődését, és nem ácsingózik a rizikósabb darabok után, legalábbis egy ideig…
Fürdőszoba
-
Soha ne hagyjuk magára a picit a fürdőszobában - ha ki kell szaladnunk valamiért, mindig vigyük a gyerkőcöt is magunkkal.
-
A fűtőberendezéseket olyan magasra helyezzük, hogy az apróság még véletlenül se érhesse el őket. (Hordozható hősugárzót ne használjunk, könnyen felborulhat és rendkívül tűzveszélyes szerkezet.)
-
A bojler, illetve - ha van -, a törölközőszárító termosztátját állítsuk 45 fok alá, elkerülendő a forrázást, illetve egyéb égési sérüléseket.
-
Ügyeljünk rá, hogy ne maradjanak játékok szanaszét a földön, a vizes padló ezek nélkül is éppen elég veszélyes terep…
-
Pancsolás közben óhatatlanul kifröccsen néhány csepp víz, a balesetek elkerülése végett, helyezzünk csúszásgátló szőnyeget a fürdőkád elé.
-
Ha a gyerkőc még nem éri fel a mosdót, illetve nehezen tud felülni a WC-re, kis dobogók elhelyezésével könnyíthetjük meg a dolgát.
-
Praktikus, ha beszerzünk egy gyermekülőkét is - viszonylag sokáig tart az az időszak, amikor csemeténk már elég nagy az önálló WC-használathoz, de – testméreteiből adódóan – még előfordulhatnak kisebb-nagyobb balesetek (pl. belepottyanhat a WC-be, lecsúszhat az ülőkéről).
-
A WC tetejét tartsuk mindig csukva, a WC-kefét(!) pedig elzárva.
-
A tisztítószereket, gyógyszereket, kozmetikumokat és a különböző – pici gyermekre nézve veszélyes – tárgyakat (pl. kisolló, szemöldökcsipesz, stb.) tartsuk biztonságosan elzárva.