Interjú Pálinger Katalinnal
Várszegi Viktória
2013. augusztus 24.

Pálinger Katalin, aki hosszú éveken át a magyar női kézilabda válogatott első számú kapusa volt, 238 válogatottság, tucatnyi olimpiai, világbajnoki és Európa bajnoki szereplés után most új szerepre készül: hamarosan megszületik első kisbabája. A kismamát még a szülés előtti héten kérdeztük a babavárásról, a készülődésről és természetesen az őssejtlevételről is.

Kép: KRIO Intézet

Hogyan változtak meg a mindennapjaid a várandóságod alatt?

Pálinger Katalin: Tudatosan készültem a gyermekvállalásra, ezért is hagytam abba az aktív sportkarrieremet, mert tudtam, már kisbabát szeretnék. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert ahogy mondani szokták, elsőre összejött a baba. Azt a hatalmas boldogságot, amit megtapasztaltam, szavakban nem is tudom leírni. Azóta is ebben a boldogságban telnek napjaim, így azt mondanám, hogy érzelmileg mindenképpen megváltozott az életem. Más tekintetben azonban nem, egészen a 7. hónap végéig aktív életet éltem, rendszeresen sportoltam is. Természetesen az első néhány hétben én is megtapasztaltam a rosszulléteket, de ezek a 12. hétre el is múltak. Mindig is a szervezetem jelzéseit figyeltem, azt gondoltam, ha valami nem tesz jót nekem, vagy a babának, azt a testem jelezni fogja.

Hogyan készülsz az első babád érkezésére?

Pálinger Katalin: Megvettem már neki mindent, ami kell, és mindent, ami nem. Viccen kívül, természetesen én is, mint a legtöbb első gyermekét váró anyuka, elkövettem az a hibát, hogy sok olyan dolgot is megvettem, beszereztem, amiről most azt hiszem, elengedhetetlen, de a gyakorlatban kiderül, hogy semmi szükség rájuk. Azért persze szépen apránként elkészült a babaszoba, beszereztük a babakocsit, kiságyat, a ruhácskákat. Most már a babaruhák szépen kimosva sorakoznak a babaszobában a szekrényben – gyakran megnézegetem őket.

Miért döntöttél az őssejttárolás mellett?

Pálinger Katalin: A baráti körömből sokan éltek ezzel a lehetőséggel, én is a kezdetektől fogva biztos voltam benne, hogy mi mind az őssejtet, mind a köldökzsinór szövetet el fogjuk tároltatni. Azt gondolom, ez a terület most kezdi megkapni az őt megillető elismerést, bár még mindig sokan vannak, akik nem tudnak róla. A KRIO Intézetben ráadásul betekintést kaphattam a feldolgozási, tárolási és felhasználási folyamatokról, amit egyrészt nagyon érdekesnek találtam, ugyanakkor ezzel még inkább meggyőztek, hogy jól döntöttem. Az őssejt tárolása biztonságérzetet ad, persze én is azt szeretném, ha soha nem kellene felhasználni.

Mit üzennél azoknak a kismamáknak, akik még nem döntötték el, tároltassák-e gyermekük őssejtjeit?

Pálinger Katalin: Az őssejttárolás értéke megfizethetetlen, hiszen valóban életet menthet. Ha valakit mégis a szolgáltatás ára tántorítana el, azt javaslom, használja ki a részletfizetési módok valamelyikét, mert ezek segítségével bárki számára elérhetővé válik az őssejttárolás.

Kapcsolódó cikkeink