Mégsem kell adóazonosító a gyerekeknek
Várszegi Viktória
2015. szeptember 7.

A Fidesz-frakció a kormánnyal együtt kezdeményezi a jogszabály módosítását - jelentette be Rogán Antal.

Nem kell 2016. január 1-jétől a gyerekeknek adóazonosító ahhoz, hogy az utánuk járó adókedvezmény igénybe vehető legyen - jelentette be a Fidesz frakcióvezetője az M1 hírműsorában.

Rogán Antal elmondta: a miniszterelnök kérésére csütörtökön egyeztetett a nagycsaládosok képviselőivel, akik egyértelműen felesleges, bürokratikus lépésnek gondolják a kötelező adóazonosítót.

"Ezt a véleményüket mi tiszteletben fogjuk tartani, ami azt jelenti, hogy a Fidesz-frakció a kormánnyal együtt kezdeményezni fogja ősszel ennek a szabálynak a módosítását" - tette hozzá. Megjegyezte: mintegy 800 ezer gyereknek hiányzik az adóazonosítója, ami valóban komoly problémát jelentett.

Korábban az Adó Online is beszámolt arról a Magyar Nemzetben megjelent cikkről, amely arra figyelmeztetett, hogy adókártyát kell kiváltani a gyermeknek, hogy érvényesíthető legyen az adókedvezmény jövőre is.

(MTI)