Mindent az új szocpolról!
Várszegi Viktória
2015. június 12.

Ki után vehető igénybe a kedvezmény?

A kedvezményre jogosult igénylő a vele közös háztartásban élő, általa eltartott és a felépített vagy megvásárolt lakásba vele együtt beköltöző vér szerinti és örökbe fogadott gyermeke után, vagy gyámsága alatt álló, legalább egy éve vele együttélő és általa eltartott gyermek után, ha az igénylő vállalja, hogy a gyámság három éven belüli megszűnése esetén a családok otthonteremtési kedvezményét visszafizeti, vagy a fiatal házaspár (egyik fél sem töltötte be a 40. életévet) - a meglévő gyermekei számától függetlenül, legfeljebb két születendő gyermek vállalásához (egy gyermek 4 év, két gyermek 8 év).

Mitől függ a kedvezmény mértéke?

Az igénybe vehető családok otthonteremtési kedvezményének összege függ a meglévő és a vállalt gyermekek együttes számától (ide nem értve azon gyermeket, aki után az egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok szerint vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatást már igénybevettek) és a lakás hasznos alapterületétől.

Igényelhető-e a kölcsönszerződés megkötését követően született gyermek után a kedvezmény?

Igen. A családok otthonteremtési kedvezménye a később született gyermek után is igénybe vehető, melynek összege gyermekenként 400 ezer Ft.

Mennyi a kedvezmény összege?

A családok otthonteremtési kedvezményének összege új lakás építése vagy vásárlása, használt lakás vásárlása vagy bővítése esetén egyaránt a következők szerint alakul:

Táblázat forrása: origo.hu

- Egy gyermek esetén, amennyiben az kedvezménnyel érintett lakás hasznos alapterülete

  • legalább 40 m2, de nem haladja meg az 55 m2-t, 500 000 Ft,
  • 55 m2-t meghaladja, 600 000 Ft.

- Két gyermek esetén, amennyiben kedvezménnyel érintett lakás hasznos alapterülete

  • legalább 50 m2, de nem haladja meg a 65 m2-t, 800 000 Ft,
  • 65 m2-t meghaladja, de nem haladja meg a 80 m2-t, 1 000 000 Ft,
  • 80 m2-t meghaladja, 1 300 000 Ft.

- Három gyermek esetén, amennyiben a kedvezménnyel érintett lakás hasznos alapterülete

  • legalább 60 m2, de nem haladja meg a 75 m2-t, 1 200 000 Ft,
  • 75 m2-t meghaladja, de nem haladja meg a 90 m2-t, 1 500 000 Ft,
  • 90 m2-t meghaladja, 2 000 000 Ft.

- Négy vagy annál több gyermek esetén, amennyiben a kedvezménnyel érintett lakás hasznos alapterülete

  • legalább 70 m2, de nem haladja meg a 85 m2-t, 1 600 000 Ft,
  • 85 m2-t meghaladja, de nem haladja meg a 100 m2-t, 2 000 000 Ft,
  • 100 m2-t meghaladja, 2 500 000 Ft.

A családok otthonteremtési kedvezményének összegét:
"A" (energiatakarékos) energetikai minősítési osztályú lakás esetén 1,1-es,
"A+" (fokozottan energiatakarékos) energetikai minősítési osztályú lakás esetén 1,2-es, vagy alacsony energiafogyasztású lakás esetén 1,3-as szorzószám alkalmazásával kell megállapítani.

Mire kell figyelni?

A családok otthonteremtési kedvezményét az új és használt lakás vásárlása esetén a lakásra vonatkozó végleges adásvételi szerződés megkötését követő 120 napos határidőn belül (legkorábban 2015. március 4-e után kötött adásvételi szerződések esetén), építés esetén a használatbavételi engedély vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány kiadása előtt lehet igényelni (de legkorábban 2015. július 1-jét követően), bővítés esetén a kedvezményre vonatkozó kérelem benyújtását követően (legkorábban 2015. július 1-jét követően) megkezdett bővítési munkálatokra igényelhető.

*Használt lakás vásárlása esetén a lakás vételára nem lehet több mint
- Közép-Magyarország területi egysége esetén
Budapesten a 35 millió Ft-ot,
városokban a 28 millió Ft-ot,
egyéb településeken a 23 millió Ft-ot,
- Dunántúl területi egysége esetén
megyeszékhelyeken a 28 millió Ft-ot,
városokban a 23 millió Ft-ot,
egyéb településeken a 18 millió Ft-ot,
- Alföld és Észak területi egysége esetén
megyeszékhelyeken a 25 millió Ft-ot,
városokban a 19 millió Ft-ot,
egyéb településeken a 16 millió Ft-ot.

Forrás: csaladitudakozo.kormany.hu