|
Őssejt / Jelen 2009.06.15. Mit kell tudni az őssejtekről?Beszélgetés dr. Balogh Istvánnal![]() Dr. Balogh István - mikrobiológus, Közép-Európa legnagyobb őssejt- és szövetbankjának vezetője -, és büszkén jelenthetjük be, a Babásmamás.hu állandó szakértője! Interjúsorozatunk első részében a köldökzsinórvér eredetű őssejtekről, tároltatásuknak lehetőségeiről, gyakorlati hasznukról, illetve a neves intézmény múltjáról és jelenéről beszélgettünk a szakemberrel.
Hogyan kezdődött? – Babásmamás.hu 1998-ban kezdte működését a Krio Intézet, akkor még csak spermabankként funkcionáltunk, méghozzá olyan férfiak részére, akik önmaguknak akartak hímivarsejtet tároltatni az esetleges betegségek, és az azok kezelése miatti károsodás kivédése érdekében. 2000-ben indítottuk donorbankunkat, amely technikailag megegyezik az előbbi szolgáltatással, pusztán az a különbség, hogy ebben az esetben a minta tulajdonosa lemond hímivarsejtjeiről, így olyan meddő párok vehetik a későbbiekben igénybe, ahol a férfi terméketlen. Köldökzsinórvér eredetű őssejt tárolásával 2004-től foglalkozunk. Hol tartotok ma? – Babásmamás.hu A tárolt minták száma alapján – a FamiCord Group tagjaként - Európa negyedik legnagyobb cégcsoportja vagyunk, a kizárólag nálunk tárolt minták alapján pedig Közép-Európa legnagyobb őssejt- és szövetbankjaként tartanak számon bennünket. Összesen – donor, sperma és őssejt – 12 000 mintát tárolunk jelenleg. Természetesen büszkék vagyunk erre az eredményre, de távolról sem az a célunk, hogy mindezt elmondhassuk magunkról.. Egyre többet hallani az őssejt-transzplantációról, mégis nagyon keveset tudunk erről az eljárásról. – Babásmamás.hu Magyarországon 250-300 őssejt beültetés történik évente, a műtéteket a TB teljes mértékben finanszírozza! Tehát, ha valaki mondjuk leukémiás, és őssejt-transzplantációra lenne szüksége – ha nincs eltároltatott saját köldökzsinórvér eredetű őssejtje, kaphat családtagtól is -, azt minden további nélkül, ingyen és bérmentve elvégzik nála. Ez az operáció az orvosi gyakorlat részét képezi, majdhogynem rutin eljárásként tartják számon a műtéteket. A beavatkozások egy része gyermekeknél történik – 30-50 évente -, és egyre többször ültetnek be saját, köldökzsinórvér eredetű őssejtet. Lényeges tisztázni, hogy nem egy utópisztikus dologról van szó, az első köldökzsinórvér eredetű őssejt beültetés 1988-ban történt Franciaországban, s azóta mintegy 10 000 esetben került sor a transzplantációra világszerte. Ezek a számok is azt mutatják, hogy nem valamilyen jövőbeli orvoslás lehetőségéről beszélünk! Őssejt felnőtt szervezetből is nyerhető – csontvelőből -, ehhez képest, milyen előnyökkel rendelkeznek a köldökzsinórvér eredetű őssejtek? – Babásmamás.hu A csontvelőből származó őssejtek pontosan annyi idősek, mint a donor; ezzel szemben, a köldökzsinórvér őssejtjei - mivel a születés pillanatában tárolták el azokat – gyakorlatilag nulla évesek, előnyeik is ebből adódnak. A köldökzsinórvér őssejtjeit lényegesen magasabb élettartam és jobb osztódási képesség jellemzi, mint a felnőtt csontvelőből származó, hasonló sejteket. A másik fontos különbség, hogy a köldökzsinórvér őssejtjei garantáltan fertőzésmentesek, hiszen gondosan kivizsgáljuk az édesanyát, illetve a levett mintát is. Sajnos a csontvelő eredetű őssejtekről ezt nem lehet elmondani.. Az élet során rengeteg fertőző betegséggel találkozik szervezetünk, és ezeknek a vírusoknak a lenyomatait ott hordozzuk magunkban, többek között a csontvelőben található őssejtjeinkben is. Ezért van az, hogy tíz csontvelőből származó minta közül, négyet eleve lehetetlen beültetni a gyógyítandó szervezetbe (ugyanez az arány a köldökzsinórvér eredetű őssejt esetében 0,1%!). A harmadik óriási előny pedig akkor mutatkozik, amikor "idegennek" kell beültetni az őssejteket. A köldökzsinórvérből nyert őssejtek nagyon fiatal, ún. naiv sejtek, ezért a szervezet sokkal könnyebben befogadja őket. Az "adó" és a "kapó" fél egészen távoli rokonsága esetén is sikerrel zárul az eljárás, míg a csontvelő őssejtjeinek transzplantációjakor ez sokkal kényesebb ügy. Mit tegyen az a várandós kismama, aki szeretné levetetni és eltároltatni születendő gyermeke őssejtjeit? Hogyan talál meg benneteket? – Babásmamás.hu Ha egy kismama úgy dönt, igénybe veszi szolgáltatásunkat, lesznek bizonyos "házi feladatai"! Szűrővizsgálatokon kell részt vennie, ezek közül némelyik a kötelező terhesgondozás során is elvégzendő. Ideális esetben, a baba születésekor már az eredmények is megvannak, ez azonban nem feltétel, elég, ha elindította a várandós a folyamatot (megtörtént a szűrés, de az eredmény még nem érkezett meg – a szerk.). Hogyan, milyen formában történik a szerződéskötés? Mik azok a Krio Pontok? – Babásmamás.hu Több lehetőség közül is választhat a kismama. Történhet személyesen, postai úton vagy on-line formában; ezen a téren is igyekszünk kiszolgálni a különböző igényeket, és megtalálni az ügyfél számára legideálisabb megoldást. Ha a személyes találkozó mellett dönt a leendő édesanya, akkor sem kell bejönnie központunkba, ugyanis Budapesten több helyen működnek kirendeltségeink - ún. Krio Pontok -, így bármelyik irodánkban köthet szerződést, illetve, területi képviselőink segítségével az ország más régióiban is lehetősége van erre, a honlapunkon folyamatos tájékoztatást adunk az éppen aktuális helyszínekről. Hol történik a tárolás? – Babásmamás.hu Bizonyos szolgáltatók külföldön tárolják a mintákat, nálunk mindez helyben történik. Hogy előny-e ez? Az emberek különbözőek, van olyan, akit az nyugtat meg, ha a közelében tudhatja gyermeke őssejtjeit, mások pedig a külföldi megőrzést érzik biztonságosabbnak. Sajnos kihagyhatatlan kérdés.. Mennyire drága a köldökzsinórvér eredetű őssejtek levétele, eltároltatása? – Babásmamás.hu Minden relatív.. nagyjából 300 000 forint körüli szolgáltatásról van szó. Fontosnak tartjuk, hogy azok a szülők is biztosíthassák gyermekük jövőjét, akiknek az előbb említett összeg egyben történő kifizetése nehézséget jelentene. Igyekszünk minél rugalmasabbak lenni, reméljük, hogy így mindenki megtalálhatja a maga számára legideálisabb megoldást. Természetesen adott a részletfizetés lehetősége, egészségpénztáron keresztül is igénybe vehető szolgáltatásunk, többféle díjcsomagot is kínálunk; sok-sok koncepció közül választhatnak a leendő szülők. A kérdésre visszatérve (Mennyire drága..? – a szerk.) megjegyzem, vannak versenytársaink is, hozzájuk képest egyértelműen szerények az áraink, mintegy 25-30 százalékkal kerül nálunk kevesebbe ez a szolgáltatás. Köszönöm szépen a beszélgetést! – Babásmamás.hu Köszönöm én is! Remélem, sikerült segítenem az olvasóknak! Folyt. köv. Interjúsorozatunk keretében a Titeket legjobban foglalkoztató kérdéseket szeretnénk górcső alá venni szakértőnk, dr. Balogh István segítségével! Írjátok meg bátran, mi érdekelne benneteket az őssejtekkel és a meddőséggel kapcsolatban, leveleiteket a szerkesztoseg@babasmamas.hu címre várjuk! Hasonló témában még több cikket!Berakom a kedvenc cikkeim közé! Új hozzászólásHozzászólásokMég nincsenek hozzászólások |
abortusz állatkert allergia anyatej apa baba babaruha bőrápolás családtervezés császármetszés csecsemő depresszió dohányzás egészség ételek fájdalomcsillapítás felkészülés fogamzás fogamzásgátlás fogantatás gyed gyermeknap gyermekprogram gyermekprogramok gyes H1N1 hallás hányás hímivarsejt húsvét influenza játék Karácsony kismama kispapa köldökzsinórvér komplikációk koraszülés kórház kutya láz lélek lombikbébi magzat meddőség menstruáció munka napozás nőgyógyász nyár oltópontok őssejt ovuláció párkapcsolat programok pszichológia rendezvények sperma sport stressz szerelem szex szexualitás szoptatás szülés szülés utáni depresszió születés születés hete fesztivál szülőszoba tanulás táplálkozás tápszer terhesség termékenység torna újszülött ultrahang vajúdás várandósság védőoltás
|
















