Mitől függ a születési súly?
Várszegi Viktória
2010. október 20.

Anyai ágon öröklődik

A születési súllyal kapcsolatos örökletesség az anyai szervezeten keresztül érvényesül: a baba testméreteit, súlyát meghatározó gének a méhlepényen - pontosabban annak fejlődésén – keresztül fejtik ki hatásukat, ugyanis lényeges szerepük van abban, hogy mekkorára nő majd a placenta, milyen lesz a keringése stb.

Megfigyelhető, hogy a normál súlyú újszülöttek mamái is többnyire normál súllyal látták meg a világot, ugyanez igaz a kis/nagy súlyú babákra is; illetve családon belül a leánytestvérek gyermekeinek születési súlya is egymáshoz hasonlóan alakul.

Persze nem elhanyagolható szempont az sem, hogy milyen nemű a pocaklakó. A kisfiúk átlagosan 120-130 grammal "súlyosabbak" a kislányoknál.

(A születés ideje szempontjából nincsenek hasonló törvényszerűségek, mai ismereteink szerint nem befolyásolják örökletes tényezők.)

Mitől alakulhat ki alacsonyabb születési súly?

Biológiai szempontból 20 és 35 éves korban ideális gyermeket vállalni, ha ennél fiatalabb/idősebb a kismama, nagyobb az esélye, hogy a baba alacsonyabb súllyal születik majd.

Hasonló a helyzet, ha túl korán, azaz kevesebb mint 15 hónap elteltével megint bekopogtat a gólya - mert bár a terhesség nem betegség, mégis komoly megterhelést jelent az anya szervezete számára. Ezért ajánlatos, ha legalább 15 hónap telik el a baba születése és a testvérke fogantatása között, vagyis legalább 2 év választja el a két szülést.

Egyes megfigyelések szerint, ha (túl) sokat sportol valaki a várandóssága alatt, az szintén alacsonyabb születési súlyhoz vezet.

… és magas(abb)?

Bizony nem lényegtelen, hányadik terhességről van szó; mert minél többedszer szül valaki, szervezete annál felkészültebb, annál hamarabb alkalmazkodik a várandósság jelentette változásokhoz, nem véletlen az sem, hogy ilyenkor a pocak is hamarabb kezd el gömbölyödni!

A kezeletlen – vagy nem megfelelően kezelt – terhességi cukorbetegség az egyik leggyakoribb ok, de tény, hogy egyes magzatvédő vitaminok is produkálhatnak extra születési súlyt, különösen akkor, ha a terhesség egész ideje alatt szedte őket a kismama. Az az elképzelés viszont alaptalan, mely szerint azok a nők, akik sokat híznak a várandósság alatt, nagyobb babát szülnek majd; mint ahogyan az is csak mítosz, hogy az erősebb testalkatú, magasabb kismamák gyermeke törvényszerűen súlyosabb, mint filigrán társaiké.

Kapcsolódó cikkeink