Óvodalátogatáshoz kötnék a családi pótlék kifizetését
Várszegi Viktória
2014. november 18.

A kormány jövő szeptembertől az óvodalátogatáshoz fogja kötni a családi pótlék folyósítását - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára kedden az M1 Ma reggel című műsorában.

Az intézkedés célja a gyerekek biztonságának javítása, ugyanis sok családnak jelent segítséget, ha a gyerek már hároméves korától részt vesz a köznevelési rendszerben, és naponta háromszor ételt kap - közölte Novák Katalin.

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár rendkívül sikeres intézkedésnek nevezte, hogy iskoláztatáshoz kötötték a családi pótlék kifizetését, mivel ennek hatására 40 százalékkal csökkent a hiányzások száma. Hasonló eredményt remélnek ettől az intézkedéstől is - tette hozzá.

Azt is elmondta, azért jövő szeptembertől vezetik be a rendszert, mert akkorra lesz a gyermekek elhelyezéséhez elegendő férőhely. Novák Katalin szerint bármelyik szülő kérhet felmentést a kötelező óvodalátogatás alól, a mentességről a védőnő és az óvodavezető javaslata alapján a helyi jegyző dönt.

(MTI)