Pajzsmirigy-alulműködéssel sem lehetetlen teherbe esni
Várszegi Viktória
2014. május 7.

Sok nő szembesül azzal a problémával, hogy valamiért nem tud teherbe esni, és ennek egyik oka gyakran pajzsmirigy-alulműködés. A legtöbben úgy gondolják, ezzel a betegséggel a gyermekvállalás szinte lehetetlen... Dr. Bérczy Judit főorvos, a Budai Endokrinközpont munkatársa eloszlatja a tévhiteket, és elmondja, hogy az orvosi segítség mellett mit tehetünk azért, hogy a fogantatás ebben az esetben is sikeres legyen!

A pajzsmirigy a test hormongyára

"Nem véletlen, hogy ha a pajzsmirigy működésében gondok adódnak, akkor nem egyszerű a fogantatás, hiszen mint mindent az emberi testben, a petesejt beágyazódását is hormonok befolyásolják, amikért pedig éppen ez a szerv az egyik fontos felelős.

A pajzsmirigy alapvető szabályozó tényező minden sejt működésében, így a női hormonháztartás fenntartásában is fontos szerepet kap, hiszen többek között az ösztrogén, és a progeszteron megfelelő mennyiségben történő termelődéséért is felel. Pajzsmirigy-alulműködésben előfordul, hogy a megtermékenyült petesejt az elégtelen progeszteron hormon szintje miatt nem tud beágyazódni. Szintén gondot jelenthet a teherbeesés szempontjából az emelkedett prolaktinszint, mely szintén a sárgatesthormon (progeszteron) hatást gyengítheti. Emellett zavart szenvedhet a szénhidrát anyagcsere, aminek következtében inzulinrezisztencia léphet fel, ami szintén akadályozó tényező."

Mi is tehetünk azért, hogy a fogantatás sikeres legyen

"Orvosilag igazolt pajzsmirigy-alulműködés kezelésében nagy szerepet kap a hormonpótló kezelés. A gyógyszerezés mellett azonban a beteg maga is sokat tehet állapotának javulásáért. Éppen ezért mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni, hiszen a megfelelő kezeléssel, és tudatos odafigyeléssel, valamint étrendi változtatásokkal a terápia hatékonysága növelhető, így a baba is könnyebben megfoganhat. Hogy mi mindent érdemes tenni ennek érdekében?

- A gyógyulás érdekében javasolt minél könnyebben emészthető táplálékokat enni. Azonban emellett a tej fogyasztását ajánlott háttérbe szorítani!

- A glutamát (E620-628) nevű tartósító ízfokozószer, amely szinte minden ételízesítőben, felvágottban, készételben, tartós élelmiszerben megtalálható, szintén kerülendő. Ez az anyag ugyanis tartós fogyasztás esetén könnyen felboríthatja a hormonháztartás egyensúlyát.

- Kerüljük a sok cukros, gyors szénhidrátot tartalmazó étkeket.

- Kerüljünk minden olyan élelmiszert, vagy étkezési szokást, amely a szervezetben erjedési folyamatot indíthat el. Ennek érdekében nem jó a gyümölcsöt az étkezés végén fogyasztani, ezeket mindig önállóan, például tízóraiként együk.

- Napi 100-200 mikrogramm szelén többnyire jótékony hatású, csakúgy, mint az omega-3 tartalmú készítmények. A plusz jód bevitel azonban attól is függ, hogy mi az oka a pajzsmirigy-alulműködésének, így ezt mindig konzultálja meg kezelőorvosával.

- Számos kutatás igazolja, hogy a D-vitamin a pajzsmirigy betegek gyógyulásának is fontos eleme, így ha lehet, akkor figyeljen a bevitelre, ne maradjon ki a napi vitaminok közül" – fejezi be dr. Bérczy Judit főorvos, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa.

Kapcsolódó cikkeink