Esküvői ruhát (ideális esetben :)) életében egyszer visel az ember, kiválasztása - függetlenül attól, hogy pocakkal vagy pocak nélkül készül valaki a házasságkötésre – nehezítő körülmények nélkül sem egyszerű feladat, pláne nem kismamaként, amikor mozgó testméreteinkkel is számolnunk kell a próbák során. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a ruhakölcsönzők kínálata alapján mintha enyhe fáziskésés látszana kirajzolódni a várandósoknak szánt kollekciókkal kapcsolatban, holott ma már egyetlen párnak sem kell szemlesütve szégyenkeznie az anyakönyvvezetőnél, mert a boldogító igen kimondása előtt kopogtatott náluk a gólya - persze vannak kivételek, és láthatóan változóban a trend, mi több, lassacskán megjelennek a kifejezetten pocakos menyasszonyokra specializálódott üzletek is! :)
Varratni körülbelül annyiba kerül, mint három napra kikölcsönözni a ruhát, sőt akár olcsóbb is lehet, ez függ a kiválasztott anyag árától, az adott ruha anyagszükségletétől, illetve a varrónő díjszabásától.
Ha emellett döntesz, nem árt néhány szempontot előre átgondolnod. Először is azt próbáld megálmodni, milyen szabású ruhát szeretnél - a pocakos menyasszonyi ruhák alapvetően empire, vagyis mell alatt elvágott fazonúak, a kérdés tehát a követező: hogyan folytatódjon lefelé a szoknyarész, egyáltalán, milyen hosszú legyen a ruha?
Ha azon szerencsések közé tartozol, akik nem küzdenek lábdagadással/vizesedéssel, bátran választhatsz rövidebb fazonokat is:
Klasszikusabb hangulatú, hosszú empire ruhák:
A színek terén is bátran elengedheted a fantáziád, az utóbbi időben például egyre divatosabb lett a fekete - ehhez persze kell némi bátorság is, mert hiába ultratrendi, a násznép érettebb korú tagjai valószínűleg nem lesznek elragadtatva tőle, bár ki tudja… :)
Búcsúzóul egy személyes kedvenc, a csipke... Ez az anyag a nőiesség egyik szimbóluma is lehetne, igazán finom és elegáns viselet: