Szépen fejlődik az 5 hónapra született baba
Várszegi Viktória
2016. április 5.

Emily Morgan, amerikai kismama egy karibi tengerjárón adott életet gyermekének. A szülés a tervezettnél négy hónappal korábban indult be a hajó fedélzetén – az anyuka az orvosi személyzet segítségével hozta világra kisfiát, az akkor mindössze 60 dekás Haident.

Emily a hajóorvos tájékoztatása alapján kezdetben úgy tudta, elvetélt, mégis ragaszkodott hozzá, hogy lássa gyermekét. Mint kiderült, Haiden nem halt meg, de senki sem hitt benne, hogy néhány percnél tovább életben maradhat. A fedélzeten nem állt rendelkezésre egy koraszülött baba fogadásához szükséges felszerelés - törölközőkből és melegített sóoldatból alakítottak ki "inkubátort" a picinek, miközben a hajó a Puert Rico-i partok felé vette az irányt.

A kikötőben egy jól felszerelt rohamkocsi és speciális orvosi gárda várta Emilyt és kisfiát, néhány nappal később pedig átszállították őket Miamiba. Haident jelenleg egy koraszülöttek ellátására specializálódott kórházban ápolják, és a jelek szerint minden esélye megvan a teljes felépülésre. 

Forrás: metro.co.uk