Szorongást okozna a rossz menetirány?
Várszegi Viktória
2010. december 3.

A szülő felé fordulva ülő gyerekeknél a szemkontaktus pozitív megerősítést ad és csökkenti a szorongást, olvasható a skóciai Dundee Egyetem kutatói által megjelentetett kutatásban, amely valószínűleg az első ebben a témában.

A vizsgálat szerint azon szülők 25 százaléka, akik a menetiránynak háttal tolják babájukat, beszélnek is a gyermekhez, ez majdnem kétszer akkora arány, mint az elterjedtebb, előre néző babakocsik esetén. A szülővel szemben ülő babák szívverése lassabb volt és kétszer valószínűbbnek bizonyult, hogy ezek a gyerekek elaludjanak a kiruccanás közben. A vizsgálatban közel háromezer szülő-gyerek páros vett részt, a kísérlet része volt egy olyan feladat is, ahol a gyermeket egy mérföldön keresztül (1600 méter) tolták, fele úton menetiránynak háttal, majd menetirányban.

Laura Barbour, a kutatást finanszírozó Sutton Trust nevében azt modta, reméli, "hogy a babakocsigyártók is behatóan tanulmányozzák majd ezt a kutatást". "A szülőknek jogukban állna jól megfontolt döntéseket hozni arról, hogyan szolgálják a legjobban gyermekeik érzelmi, testi és idegrendszeri fejlődését" – tette hozzá Zeedyk.

Kapcsolódó cikkeink