Az első gyermekes szülők gyakran elcsodálkoznak azon, hogy az újszülött saját személyiséggel rendelkezik, a második babánál pedig általában az okoz meglepetést, hogy mennyire különböző a két apróság…
A csecsemők már életük első napjaiban, heteiben is hatalmas egyéni különbségeket mutatnak aktivitási szintjük, ingerelhetőségük és a külső hatásokra adott válaszaik tekintetében. Az egyik baba sokat sír, a másik keveset, némelyik csöppség szó nélkül tűri az öltöztetést, tisztába tevést, más gyermekek pedig rugdalóznak, és minden erejükkel szabadulni igyekeznek a számukra kellemetlen szituációból. Talán meglepő, de még a szülői gyengédséget sem fogadják egyformán a kisbabák; a csecsemők egy része megmerevedik vagy fészkelődik az ölelő karok között, mások pedig szemmel láthatóan élvezik a kényeztetést.
A könnyen megnyugtatható, "simulékony" gyermekek és szüleik között gyorsabban és zavartalanabbul alakul ki a kötődés. A megvigasztalható, bújós baba mamája "sikeresebbnek" érzi magát, erősebbé válik önmagába, saját anyai képességeibe vetett hite, ezáltal tovább erősödik a kötődés érzése. A simogatás ellenére tovább síró, esetleg elutasító magatartást mutató csecsemő hasonló anyai választ produkálhat, és nehezebben alakul ki a szeretetteljes kapcsolat.
A csecsemőkorban megjelenő temperamentumbeli sajátosságok a későbbiekben is megfigyelhetőek. Ez a veleszületett tulajdonság bizonyos válaszreakciókra hajlamosítja a babákat, viszont a temperamentum és a környezeti hatások (nevelés, család, stb.) egymással kölcsönhatásban formálják a pici személyiségét. Előfordulhat tehát, hogy egy simulékony természetű baba "nehéz" gyermekké, illetve egy problémásabb csecsemő könnyen kezelhető kis lurkóvá válik.