Terhesség alatti/szülés utáni depresszió…
Várszegi Viktória
2011. február 23.

Manapság a nők jóval tudatosabban készülnek a gyermekvállalásra, sokan – vitathatatlanul helyesen – már a tervezett fogamzás előtt gyökeresen átalakítják életmódjukat, és felelős szülőjelöltek lévén, minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy az áhított kisbaba a lehető legideálisabb feltételek mellett érkezhessen. Ma divatos kifejezéssel élve, úgymond belefognak a baba-projektbe. Ha sikerrel járnak, vagyis útban a pocaklakó, rengeteg vizsgálatot kell végigizgulniuk a továbbiakban, mindemellett fel kell készülniük a pici érkezésére, úgy egzisztenciális, mint fizikai értelemben - óriási vállalkozás: boldog, de tagadhatatlanul megterhelő időszak egy nő életében. Persze, mindig is így volt ez, nagyanyáinknak is el kellett fogadniuk testük változásait, nekik is fel kellett készülniük gyermekük fogadására, ők is féltek a szüléstől, de… egészen biztosan nem nehezedett rájuk az a fajta szociális nyomás, amelyet egy modernkori kismama óhatatlanul érez. Bátran támaszkodhattak családjukra, evidens volt – nem saját "tökéletlenségük" bizonyítéka – hogy édesanyjuktól, már szült nőismerőseiktől kérnek testi-lelki segítséget a várandósság, a szülés vagy a gyermekágy ideje alatt (mi több, így volt szokás). Félreértés ne essék, tanácsból most sincs hiány; női magazinok, online újságok tucatjai foglalkoznak a babavárás legkülönbözőbb technikai kérdéseivel. A pocakos szerelmeskedés praktikáitól kezdve minden slágerkérdésre választ kaphat belőlük a kíváncsi olvasó, akinek, ha addig nem is voltak komolyabb kétségei épphogy formálódó anyai érzéseit, párkapcsolatát, saját nőiségét és sorolhatnánk még, mennyi mindent illetően, bizonyos idő után garantáltan lesznek, hiszen másnak – legalábbis látszólag – olyan egyszerűen megy az egész… Mindemellett ne feledkezzünk meg arról a hallgatólagosan érvényben lévő újfajta társadalmi elvárásról sem, amely arra vonatkozik, hogy egy áldott állapotban lévő nőnek hogyan is "kell" éreznie magát; a szociális maximalizmus megköveteli a kismamáktól, hogy úgy tegyenek, mintha nem lennének gondjaik... A baj akkor kezdődik, amikor egy nő megpróbál megfelelni ezeknek az elvárásoknak, vagyis elkezd úgy tenni, mintha egyáltalán nem lennének problémái. Ez az a pillanat, amikortól a kismama legszűkebb környezete sem fogja tudni, hogy valójában mi is játszódik le benne, és lassan de biztosan beindul az elszigetelődés folyamata, amely akár súlyos tragédiához is vezethet.

Tények:

  • A terhesség alatti depresszió – amely komoly rizikófaktort jelent a szülés utáni depressziót illetően is – minden 10. kismamát érinti. Hátterében a babavárás alatti hormonális hatások, az életvitel megváltozása, illetve egyéb más – enyhén, közepesen vagy súlyosan – veszélyeztető tényezők állnak.
  • A szülés utáni depresszió előfordulási aránya még magasabb, bizonyos becslések szerint a friss édesanyák 15-20 százaléka átesik rajta.
  • A terhesség alatti/szülés utáni depresszió életkortól, társadalmi, anyagi, stb. helyzettől függetlenül, bárkinél felléphet, bár léteznek bizonyos hajlamosító tényezők.

Rizikófaktorok:

  • Elhagyatottság érzése - a családi, baráti segítség hiánya.
  • Tartós kimerültség, melyet a szabadidő, illetve a kismama saját magára fordítható idejének (alvás, pihenés, fodrász, kozmetikus, stb.) hiánya okoz.
  • Állandó stresszhelyzet, mely részben az anyaszerepet övező bizonytalanság és kétségek, részben a megfelelési kényszer, valamint – az önmagunk által támasztott – irreális elvárások idéznek elő.
  • Krónikus alváshiány, szakaszos alvás.
  • Szülés utáni erős kimerültség.
  • Hormonális változások.
  • Rendezetlen családi (párkapcsolati) háttér, nem kívánt terhesség.
  • Túl fiatal, illetve túl idős anyai kor.
  • Korábbi depressziós életszakaszok (pl. serdülőkorban), illetve visszatérő kóros lehangoltság a menstruáció előtti időszakban (PMS).
  • A depresszióra való hajlam – így a szülés utáni depresszióra való hajlam is – öröklődik, ezért magasabb kockázatot jelent, ha a családban már előfordult ilyen probléma.

Figyelmeztető jelek (tünetek):

  • Alvászavarok – túl sok vagy túl kevés alvás.
  • Táplálkozási zavarok.
  • Koncentrációzavar, visszatérő memóriazavarok.
  • Üresség, szomorúság, kedvetlenség, lehangoltság.
  • Bezárkózás – családtagok és barátok elkerülése.
  • Motivációhiány, a korábbi kedvtelések iránti érdeklődés elvesztése.
  • Gyengeségérzet, fáradtság, krónikus fájdalmak (fej, hát, váll, stb.).

De… az egyik legárulkodóbb jel (a hozzátartozók számára), amely az előbbieknek látszólag ellentmond:

  • ha a kismama feltűnően jól érzi magát, és lépten-nyomon hangoztatja is!

A család szerepe:

Fontos hangsúlyozni, hogy klinikai problémáról van szó - amely kognitív terápiával vagy gyógyszeres úton kiválóan kezelhető - a család ilyenkor "csak" háttértámogatást tud adni. A gyógyulási folyamat alatt azonban nagy szüksége van az új anyukának szeretteire. Sok szülés utáni depresszióban szenvedő nő nem mer vagy nem szívesen marad kettesben kisbabájával, mert ahhoz, hogy biztonságban érezze magát, szüksége van a családtagok, barátok jelenlétére is.

Kapcsolódó cikkeink