Nem igazán lehet elkerülni…

A testvérféltékenység egy nagyon összetett jelenség, és bár megóvni nem tudjuk gyermekünket a vele járó ismeretlen, sokszor szorongást keltő érzések kialakulásától, abban, hogy miként lesz úrrá ezeken a gyakran ijesztő impulzusokon, sokat segíthetünk neki. Szülőként fel kell készülnünk bizonyos túlkapásokra is, nem ritka, hogy az addig szelíd, bújós gyermek agresszívvá és elutasítóvá válik, az erőszakosság az anyára, apára, de akár a kisbabára is irányulhat. Ennek mindig parancsoljunk megálljt, de mi magunk ne viselkedjünk durván (még véletlenül se veréssel akarjunk érvényt szerezni szavainknak, mert az további agresszióhoz és mélyebb lelki sérülésekhez vezethet a későbbiekben). Saját kirohanásai egyébként magát a gyereket is megrémisztik, hiszen tudja, hogy örülnie kellene a testvérének, hisz’ mindenki örül neki, és ő mégsem így érez...

A gyógyír: figyelem és szeretet

Mivel újonnan keletkezett indulatai megijesztik a gyereket, gyakran alakulnak ki bizonyos magatartászavarok, az említett agresszivitáson kívül számos viselkedésbeli változás is ide értendő: alvászavar, evészavar, szobatisztaság elvesztése, stb. Visszatérhetnek régi, már elhagyott szokások is, az önállóan evő gyerek újra igényelheti, hogy őt is etessék meg, vagy ismét rákaphat a cumizásra, stb. Ezek mind jelek, mégpedig a szeretet iránti kétségbeesett vágyakozás megnyilvánulásai, komolyan kell venni őket. A gyerek így közvetíti, hogy fokozott szüksége van figyelmünkre, szeretetünkre, és bár időnként komoly bravúrnak tűnhet kiszorítani a nagyobbik gyerkőccel töltött időt, mindenképp meg kell tenni, hiszen az, hogy hogyan végződik a testvér-krízis, a későbbiekben is alapvetően meghatározhatja majd gyermekünk érzelmi kapcsolatainak minőségét.

Mit tehet a szülő?

- Soha ne tiltsuk ki a nagyobb gyereket a baba szobájából, ehelyett inkább próbáljuk bevonni őt is a pici körüli teendőkbe. A szoptatás kivételes testi-lelki kapcsolat anya és újszülött babája között, miért kellene mindebből kimaradnia a nagyobbik gyerkőcnek? Egy-két apró trükk segítségével ő is könnyedén bevonható az anya és a baba – számára nyilvánvalóan kissé irigyelt – intim együttlétébe. Hozassunk vele egy képeskönyvet, vagy nézzünk együtt meséket, ameddig szopik a baba, de ha épp csak arra vágyik, elég, ha közben ő is odabújik hozzánk.

- Használjunk ki minden pillanatot, amikor kettesben lehetünk gyermekünkkel: töltsük közös játékkal azt az időt, amikor alszik a kisbaba. Igyekezzünk olyan játékokat kitalálni, amelyben a testi kontaktusnak fontos szerepe van: az ölbe vevős, csiklandozós, gyömöszölős, dajkálós játékokra fokozott igénye lesz ilyenkor a gyerekeknek (azoknak is, akik korábban nem voltak kifejezetten bújósak). Sokszor az is elég, ha csak ölbe vesszük csemeténket, és ölelgetjük, simogatjuk őt, ha csak percekig is, de csak vele foglalkozunk – ezt eleinte, amikor egyébként is rengeteg időt tölt alvással a kisbaba, nem is túl nehéz kivitelezni.

- Perdöntő a közös rítusok megtartása is, vagyis ha korábban az apa fürdette a gyereket, fürdesse továbbra is ő, ha az anya mesélt neki elalvás előtt, ez a testvér megszületése után is maradjon így, hiszen a szülőkkel való szoros testi kontaktus mellett az állandóság érzése is segíthet átlendülni a krízisen.

- Beszéljünk a családdal és a barátainkkal előre, hogyha vendégségbe jönnek hozzánk, mindig a nagyobbik gyereknek örüljenek elsőként - a kicsi ebből még egyébként sem érzékel semmit, a nagynak pedig jól fog esni, hogy minden változatlan maradt, legalábbis nem fordult fel fenekestől a világ, és ő ugyanolyan érdekes továbbra is, mint eddig volt.

…és a legfontosabb: szeressük nagyon a gyermekünket, és ő érezze is mindezt – ha ez megvan, nagyot már nem hibázhatunk! :-)