Ti küldtétek: Zoé születésének története
Várszegi Viktória
2014. április 22.

Májusban tudtuk meg a párommal, hogy babát várok. Nagyon boldogok voltunk. Bár nem terveztük, mégis bevonzottuk ezt a kis lényt, annyit beszélgettünk arról, hogy milyen jó is lesz, ha majd egyszer kisbabánk születik. Aztán teltek a hónapok. Életem legszebb hónapjai. Közben menyasszony lettem, és októberben össze is házasodtunk. Útközben veszélyeztetett terhesnek nyilvánítottak… nagyon megijedtem és a gondolattól is rosszul voltam, hogy szinte 0-24-ben feküdnöm kell, de persze mindent a babáért. (Bevallom aztán könnyen hozzászoktam a henyéléshez. Tudtam, hogy életemben utoljára tehetem meg, hogy egész nap csak pihenek.) Ugyanakkor féltem, hogy heteket kell majd kórházban feküdnöm, hogy koraszülött lesz a bébi, ezért megbeszéltem vele, hogy január elejéig szól a bérleti szerződés, előbb nem mondhatja fel. :) Aztán karácsony környékén már tényleg nagyon terhes volt cipelni a nagy pocakomat, üzentem is a picikémnek, hogy kibújhat, már nem lehet baj.

December 26-án reggel 7 óra körül keltünk fel apával, mentünk volna a szokásos karácsonyi rokon látogatóba, de én éreztem, hogy valami nem stimmel. Már éjszaka is görcsölgetett a hasam, de vissza tudtam még aludni. Elmentem WC-re, és láttam, hogy szivárog a magzatvíz. Szóltam apának, hogy be kéne menni a kórházba, persze egyből bepànikolt. Nyugtattam, hogy nincsen semmi baj, lefürdök, összeszedjük a csomagokat és indulhatunk is. Úgy 11 óra körül értünk be a kórházba. Egészen addig nem tudtam felfogni, hogy én itt most szülni fogok, amíg ahogy feküdtem fel az ágyra a vizsgáláshoz, és egy nagyobb adag magzatvíz távozott. Közölte a szülésznő, hogy 2 ujjnyira vagyok kitágulva. Tudtam, hogy hosszú és fájdalmas órák várnak ránk.

Hol gyorsabban, hol lassabban telt az idő. A férjem végig velem volt és támogatott, ami rengeteget segített, az elején felváltva őriztek anyukámmal a szülőszobán. Nekem körülbelül este 6-ig óráig tiszta a kép, utána már olyan fájdalmaim voltak, hogy csak homályosan emlékszem a történtekre. 7 körül érkezett meg az orvosom, de ekkor már a kitolási szakaszban jártam. Csak annyira emlékszem, hogy jöttek-mentek körülöttem a szülésznők és az orvosom, aztán 21:34-kor megszületett a kislányunk, Zoé. (Az utolsó 3 óra nekem negyed órának tűnt. :)) A pocakomra tették és csak gyönyörködtünk benne. Aztán apa elvágta a köldökzsinórt, pedig előtte nagyon tiltakozott ellene: azt mondta, hogy ő attól biztos el fog ájulni, de aztán az adrenalin meg az extázis hatására ezeket el is felejtette. Kb. 1 órát ott feküdt a mellkasomon Zoé, aztán elvitték megfürdetni, felöltöztetni. Én egyedül maradtam a szobában, és csak sírtam, nem hittem el, hogy anya lettem.

Nagyon kifáradtam a 13 óra vajúdástól, egész nap nem ettem semmit, éhes és szomjas voltam, nem bírtam mozdulni a kimerültségtől, mégis, valahogy sokkal rosszabbra számítottam. Könnyebb volt végig csinálni az egészet, mint hittem.

Aztán apa visszatért Zoé babával… Egyből cicire tettem, és ő azonnal szopizott is. Szerencsére apa végig ott volt velünk a kórházban, alapítványi szobát kértünk, így velünk is alhatott. Azóta pedig életünk legszebb napjait éljük a mi kis karácsonyi babánkkal! Vannak nehéz napok, sokszor vagyunk fáradtak, de látni, ahogy fejlődik Zoé és napról napra egyre szebb, okosabb, kárpótol mindenért. :)

Beküldő: Viki

Szívesen elmondanád Te is, hogyan született a kisbabád?
Írd meg nekünk! :) A szüléstörténeteket a szerkesztoseg@babasmamas.hu e-mail címre, illetve facebook-postaládánkba várjuk.

Kapcsolódó cikkeink