Új eljárást fejlesztettek ki az őssejtek szaporítására
Várszegi Viktória
2014. június 11.

Amerikai tudósok új eljárást fejlesztettek ki a köldökzsinórvér eredetű (kzsv) őssejtek szaporítására, amely révén az őssejtterápia a felnőtt betegek számára is elérhetővé és hatékonyabbá válhat.

A hemopoetikus őssejtek megfelelő körülmények között gyorsan osztódnak, ám az osztódás után rendszerint elveszítik csontvelő újratermelő képességüket. A kutatók azt vizsgálták hogyan lehet kiküszöbölni ezt a problémát génmanipulációval, laboratóriumi körülmények között. A cél tehát az volt, hogy a beültetett őssejtek funkcióik megtartása mellett szaporodjanak tovább a beteg szervezetében.

"A tárolt mintákban jelenlévő kzsv őssejtek elégtelen száma gyakran okoz problémát a felnőttek kezelésekor" – nyilatkozta Pratima Chaurasia, Ph.D.,a Tisch Cancer Institute at Mount Sina adjunktusa. "Emiatt vagy kilökődnek a beültetett őssejtek, vagy a sejtek megtapadása húzódik el nagyon."

A kutatócsapat epigenetikailag programozta át a sejteket hiszton dezacetiláz és valpoinsav alkalmazásával, amelyek lényegében a DNS működését alakították át. A kísérleti eredmények arról győzték meg a tudósokat, hogy a sejtosztódást lehetséges epigenetikai módszerrel serkenteni. Amennyiben a módszer beválik, jelentősen javulhat a vérképzőszervi megbetegedések őssejtterápiájának, az életmentő őssejt-transzplantációk hatékonysága.

Kapcsolódó cikkeink