Milia: egyes csecsemők orra körül kis fehér foltocskák jelenhetnek meg az elzáródott faggyú- és verejtékmirigyek miatt - a probléma átmeneti, néhány héten belül magától elmúlik.
Rózsaszín foltok a szemhéjon, orron és a nyakon: nincs jelentőségük, ezek is elmúlnak maguktól, bár még jódarabig - ha sír vagy valami miatt izgalmi állapotba kerül a pici - ismét előtűnhetnek. A testszerte feltűnő pirosas, kiemelkedő anyajegyek idővel szintén elhalványulnak maguktól, nem érdemes aggódni miattuk.
Tejkiütés: általában a baba arcán – orrán és állán – jelentkezik, a faggyú- és verejtékmirigyek elzáródása okozza, magától gyógyul. Az első hetekben a legjellemzőbb, de később is előfordulhat.
Melegkiütés: a kisbaba pórusai könnyen elzáródnak. Az élénkpiros, kidudorodó kiütések már minimális izzadás hatására is megjelenhetnek, különösen a hajlatokban, illetve olyan területeken gyakoriak, ahol a baba bőre összedörzsölődik, de tulajdonképp bárhol feltűnhetnek.
Sokat javíthatunk a pici közérzetén, ha egy nedves törlőkendővel, langyos fürdővel lehűtjük bőrét; majd hagyjuk őt meztelenkedni. A kiütéseket cinktartalmú krémmel kezelhetjük.
Tejkiütés: általában a baba arcán – orrán és állán – jelentkezik, a faggyú- és verejtékmirigyek elzáródása okozza, magától gyógyul. Az első hetekben a legjellemzőbb, de később is előfordulhat. Ártatlan elváltozás, nincs miért aggódni.
Pelenkakiütés: Pelenkakiütés számos esetben kialakulhat, a nyilvánvaló okok mellett – meleg, nedves környezet a pelus alatt – olyan hétköznapi események is kiválthatják, mint például az anyatej összetételének megváltozása, de akár egy kisebb megfázás is…
Ahányszor csak lehet – ügyelve arra, nehogy megfázzon – hagyjuk fedetlenül a pici bőrét. A gondos tisztítás és szárítás után kenjük be popsiját pelenkakiütés elleni krémmel. Ez utóbbi készítmények egyszerre hűsítik és gyógyítják az érintett területet. Érdemes kipróbálni az antiszeptikus összetevőket is tartalmazó kenőcsöket, ezek az adalékok hatásosan meggátolják a kórokozók további szaporodását.
Száraz bőr: Az anyaméhben viaszos réteg védte a baba bőrét, amely a születés után, a külvilágba kerülve könnyen kiszáradhat. A pici bőrének savköpenye még egyébként is kialakulatlan, de idővel alkalmazkodik az új környezethez, és a probléma magától is rendeződik.
Ha a babának száraz a bőre, ne ragaszkodjunk a napi fürdetéshez, elég, ha nedves mosdókesztyűvel vagy olajos vattával áttörölgetjük őt. Krém azokra a felületekre szükséges, ahol láthatóan ki van száradva a bőr. A kipirosodott popsi bőrére hámosító kenőcsöt használjunk, de csak mértékkel. Ha túl sok krémet kenünk fel, az rátapad a pelenkára, csökkentve annak nedvszívó képességét, a probléma pedig tovább fog súlyosbodni. Popsikrémet és hintőport egyszerre ne használjunk, ha hintőporozunk a hajlatokba csak keveset szórjunk, mert összecsomósodik és felsértheti a baba bőrét.