Tedd a mintát (karácsonyfa, hóember, harangocska, stb.; kreatív boltokban kapható kész sablon, de lehet saját gyártmány is) egy átlátszó irattartó fóliába, majd rajzold körbe! Egyenletesen próbálj dolgozni: ne húzz túl vékony csíkokat, a vonalak záródjanak szorosan. Nagyon lényeges, hogy mindig húzni kell a kontúrflakont, tolni nem szabad.
Kb. 2 óra elteltével szárad meg a kontúrozás, a színek kitöltése csak ezután következhet. A festéket egészen a kontúrvonalakig vidd föl, ehhez válassz vékony ecsetet, de egy fogpiszkáló is remek szolgálatot tehet a kényesebb részeken. Vigyázz, hogy ne maradjon festékmentes terület, mert a matrica eltávolításakor szétszakadhat a kép!
A festék teljes kiszáradásához egy nap szükséges, ezt mindenképpen ki kell várni. Óvatosan szedd le a matricát az irattartóról, és igyekezz elsőre a megfelelő helyre felragasztani a művet (könnyen sérül).
Valamivel bonyolultabb feladat, mint üvegmatricát készíteni, mert a kontúrt egyenesen a kiválasztott üvegfelületre (gyertyatartó, tükör, ablak, stb.) kell felfesteni.
Választhatsz oldószeres vagy vízbázisú festéket, ez utóbbit csemetéd is bátran használhatja (az oldószeres festéket semmiképp sem).
Bár körülményes, nagy segítséget jelenthet, ha sikerül a mintát az üveg mögé illeszteni, de a gyakorlottabbak szabad kézzel is kontúrozhatnak. A technika hasonlít az üvegmatrica kontúrozásának módjához, fontos szabály azonban, hogy ne érj hozzá az üvegfelülethez, mert zsíros lehet az ujjaidtól!
(A minta rögzítése: kör alakú tárgyakba - pl. pohár, gyertyatartó - be is ragaszthatod a sablont, sík üvegfelületre, tükörre fel is rajzolhatod a mintát.)
A kontúrok megszáradása után (kb. 2 óra), egy vékony ecset segítségével töltsd ki a vonalak közti területet.
Hálás alapanyag - nagyon könnyű vele bánni – segítségével pillanatok alatt barátságosabbá, ünnepi hangulatúvá teheted a gyerekszobát, vagy akár az egész lakást.
A saját gyártmányú vagy készen beszerzett mintaíveket először másold át kartonpapírra, majd az így kapott, immár strapabíró sablont helyezd rá a dekorgumira, és rajzold körül ceruzával.
A szélek akkor lesznek szépek, ha egyhuzamban, megállás nélkül vágod ki a figurákat, motívumrészeket. Egyenes vonalaknál használhatsz tapétavágót és vonalzót is, köröknél pedig körvágó ollót.
Az egyes figurákat, ill. díszítésüket pillanatragasztóval vagy bármilyen általános ragasztóval rögzítheted, nem kell feltétlenül speciális dekorgumi-ragasztót használnod.
(További díszítéshez pedig kiválóan megfelel az alkoholos filc is!)
Könnyű elkészíteni, nem is túl időigényes feladat, és gyakorlatilag bármelyik hobbi boltban hozzájuthatsz a szükséges alapanyagokhoz.
Egy - vagy több, attól függően, hány gyertyát szeretnél készíteni - tubus gyertyazselé, tetszőleges színező és illatanyagok.
Tedd a zselét egy magasabb falú, nyeles edénybe; aztán helyezd bele egy nagyobb méretű lábosba, melybe előzőleg vizet tettél. Ügyelj arra, hogy megfelelő mennyiségű víz kerüljön a külső edénybe, nehogy véletlenül a zselébe fröcsögjön melegítés közben. Folyamatos kevergetés mellett, kb. 90-95 fokon válik folyékonnyá a zselé.
Tedd bele a talpas kanócot, valamint a díszítőelemeket (kagyló, szárazvirág, stb.) a kiválasztott üvegedénybe, majd öntsd bele a folyékony zselét. A dísztárgyakat az üvegedény falához közel célszerű elhelyezni, máskülönben nem érvényesülnek eléggé a kész művön.
Helyezd bele a talpas kanócot az üvegedénybe, majd szórd bele a viaszport vagy a viaszreszeléket a formába. A különböző színű por vagy reszelék réteges szórásával pillanatok alatt látványos mintázatot varázsolhatsz!