Változások a táppénzben
Várszegi Viktória
2016. május 24.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint a jelenlegi törvény diszkriminatív, ezért a jövőben a családok ugyanannyi gyermekápolási napot vehetnek ki, amennyit korábban csak egy egyedülálló szülő tehetett meg.

Kétszeresére növeli a kormány a három és 12 év közötti gyermekek után igénybe vehető gyermekápolási táppénz napjainak számát, így egy óvodás gyerekkel akár évi 84 napot is otthon lehetnek a szülők – derül ki a Magyar Nemzetből.

Ez azt jelenti, hogy a jövőben a három és hat év közötti gyermekek otthoni ápolása és a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményben történő kezelése esetén mindkét szülőnek fejenként negyvenkettő, egyedülálló szülőnek nyolcvannégy naptári napon át jár majd a gyermekápolási táppénz. A módosításra azért volt szükség, mert a szülők többsége inkább szabadságot vett ki vagy otthon sem maradt a beteg gyermekével.

Az új törvénymódosítás viszont lehetővé teszi, hogy az édesapák is ugyanannyit legyenek otthon, mint a feleségük ugyanis mindkettőjüknek 42 nap áll majd rendelkezésükre. Ráadásul, ha a családban több gyermek van, akkor a szülők ennek a többszörösét is igénybe vehetek majd.

Az egészségbiztosítási törvény módosításának tervezete szerint a hatévesnél idősebb, de tizenkét évesnél fiatalabb gyermekek ellátásában is változtatás lesz: esetükben mindkét szülőnek fejenként tizennégy nap jár majd.

Az egyedülálló szülő a hatévesnél idősebb gyermek esetében továbbra is megkapja ahuszonnyolc naptári napon át járó táppénzt, míg az annál fiatalabb gyermek gondozására ugyanúgy 84 nap jár majd neki.

A törvénymódosításnak köszönhetően nemcsak a vérszerinti szülő mehet majd táppénzre a gyermeke miatt, hanem az örökbefogadó szülő, az együtt élő házastárs, a gyám, a nevelőszülő és a helyettes szülő, valamint az is, aki a saját háztartásában élő gyermeket örökbe kívánja fogadni, és az erre irányuló eljárás már folyamatban van.

Forrás: Magyar Nemzet