Érdemes eltároltatni a születendő gyermek köldökzsinórvérből levett őssejtjeit? Van értelme egyáltalán az őssejttárolásnak? Egy évtizede még orvosi körökben is divat volt megkérdőjelezni az őssejttárolás hasznosságát, de az őssejtterápia látványos fejlődése ellenére a kritikus hangok, vélt vagy valós ellenérvek a mai napig nem haltak el teljesen, legalábbis Magyarországon. Mi van hát valójában, milyen tények, az érvek és ellenérvek mögött?

Az őssejtek hasznosságát a gyógyításban ma már a legelvetemültebb kritikusok sem igen kérdőjelezik meg. Nehéz is lenne a tények birtokában, hiszen alig több mint egy éve végezték a világban az egymilliomodik (!) őssejtbeültetést. Az őssejteket két forrásból, a csontvelőből és a gyermek születésekor a köldökzsinórvérből szokás kinyerni, mely rutinbeavatkozásokkal gyógyítanak vérképzőszervi, daganatos betegségeket, de igazolt orvosi felhasználásuk emellett ma már több mint nyolcvan féle betegségre kiterjed, a születéskori oxigénhiány okozta agyi károsodás kezelésétől az infarktus következményeinek gyógyításáig. Az őssejt az a sejtünk, melyből akár speciális új szövetek, izmok, szervek is "újranöveszthetőek".

Ha magának az őssejtnek a hasznossága nem is megkérdőjelezhető, nézzük egyenként, milyen kérdés merül fel a saját őssejtek eltárolása esetén. Felhasználható-e a gyermeke saját őssejtje az ő gyógyítására? Hitviták helyett maradjunk ismét a tényeknél: Európában 1988 óta mintegy 30 ezer köldökzsinórvér eredetű őssejtbeültetést végeztek el. A világon történt összes őssejtbeültetést tekintve, ideértve a csontvelő, perifériás és köldökzsinórvér eredetű transzplantációt is, az esetek 60 százalékánál a beteg saját őssejtjeit használták a terápiában. Áltudományos ellenérveket kreálni tehát lehet, de a tény az, hogy a saját őssejt nemcsak hogy használható, de a leggyakrabban használt a gyógyításban. Ennek az egyik oka, hogy a saját – illetve családtagtól vett – őssejtek esetében nem fordulhat elő olyan kilökődéses reakció – az úgynevezett GVHD (Graft versus host disease) betegség –, mely a terápia során végzetes lehet.

De hogy állunk a köldökzsinórvér eredetű őssejtekkel?

Ha ugyanakkor tovább kutakodunk a tények között, valóban találunk okot a kritikára. Európában az őssejtbeültetések csaknem harmadát végzik köldökzsinórvérből kinyert őssejtek felhasználásával, Magyarországon viszont ez az arány ma még a tíz százalékot sem éri el. Vagyis tény: a köldökzsinórból vett őssejtek felhasználása a családi őssejtbankok növekvő népszerűsége ellenére itthon, ha nem is gyerek, de kamaszcipőben jár még.

Miért?

Magyarország némileg lemaradt az őssejtterápia legújabb felhasználási lehetőségeinek adaptálásában. Így például a világ legfejlettebb részein ma már az őssejtet a vérképzőszervi rendellenességek mellett rutinszerűen alkalmazzák a születéskor fellépő oxigénhiány következményeinek kezelésére is, amely gyakorlatnak nálunk még a csírája sincs meg. A másik ok ugyanakkor éppen az őssejttárolás hiánya. Ma Magyarországon a születendő gyermekek alig tíz százalékának őssejtje kerül családi őssejtbankokba, ám ez az arány is csak az elmúlt 2-3 év fejlődésének eredménye. Ha tehát azt nézzük, hogy a mai gyermekeknek és fiataloknak, húsz éves korig bezárólag, hány százaléka vehet igénybe saját őssejtet, ha arra szüksége lenne, az arány siralmas. Aligha haladja meg az 1-2 százalékot. Nem meglepő hát az alacsony felhasználási arány. Ezzel függ össze az is, hogy az első, családi bank közreműködésével végzett beültetésre 2010-ig kellett várni, azóta pedig évente átlag egy hasonló beavatkozás történik, amely ugyanakkor a ma már tíz százalékos levételi arány mellett a következő években várhatóan tovább emelkedhet.

A probléma tehát véletlenül sem az, hogy a családi őssejtbankok őssejteket tárolnak el. Sokkal inkább az, hogy ezt ma még kevesen teszik, miközben Magyarországon ma még ez az egyetlen út az őssejtek megőrzésére és későbbi felhasználására.

Mennyi az annyi?

Évtizedes kritika az eltárolt köldökzsinórvér-minták nagysága. Elég vagy sem a születéskor, a köldökzsinórvérből levehető őssejt egy nagyobb gyermek esetleges későbbi kezelésére? E kérdés jogos felvetés volt egy évtizede, a köldökzsinórvérből levett minta mennyisége ugyanis esetenként valóban korlátozott. Ma már ugyanakkor ez az ellenérv is erősen okafogyottá vált, köszönhetően annak a szabadalmaztatott technológiának (ex vivo expansio), mellyel a levett minták szaporíthatóak. Ez a magyarázata annak, hogy 2008 óta több felnőtt, mint gyermek kaphatott köldökzsinórvérből vett őssejttel életmentő kezelést.

Családi kontra közösségi bank

Európában sok helyütt léteznek családi őssejtbankok és közösségi bankok egymás mellett. Utóbbiak azokon segítenek, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy saját családjuk számára gyermekeik őssejtjét eltároltassák. A közösségi bankok akár minden, magáncélra nem felhasznált köldökzsinórvérből kinyerhetik, és megőrizhetik az őssejteket, melyeket aztán egy nemzetközi szinten elérhető adatbázis segítségével az arra rászorulóknak juttathatnak el.

A közösségi és családi bankok tehát nem konkurenciája, „ellenségei” egymásnak, hanem egymást kiegészítő egészségügyi intézmények. A közösségi bankok egy része éppúgy, mint a családi őssejtbankok, piaci alapon is működnek. Míg ugyanakkor a családi bankban tárolt mintákat kizárólag a minták tulajdonosa használhatja fel, a közösségi őssejtbankok saját mintáikat a világpiacon adják el. Egy minta piaci ára ma 20 ezer euró, jelenlegi árfolyamon csaknem 6,5 millió forint, ami tíz-húszszorosa annak az összegnek, melyet ma egy család a minta eltárolásáért 20 évre fizet.

Közösségi bankra szükség lenne Magyarországon is, hiszen a családi bankok növekvő népszerűsége ellenére még ma is tízből kilenc gyermek életmentő őssejtje a köldökzsinórvérből a kukába kerül. Ennek a családi bankok akadályai a legkevésbé. Hogy mennyire értelmetlen a családi és közösségi bankok szembeállítása, mi sem mutatja jobban, minthogy Magyarországon éppen egy családi bank, a KRIO Intézet kezdeményezte elsőként nyilvánosan egy közösségi bank felállítását, melyért később egy érintett magánszemély is aláírásgyűjtésbe kezdett, egyelőre eredménytelenül.

Megéri vagy sem?

A kiinduló kérdésre visszatérve: a családi őssejttárolás nem ablakon kidobott pénz. Biztosítás, mely megkötésére egyszer, a gyermek születésekor van lehetőség. Havonta egy pizza árát megér a biztonság annak, aki ezt megengedheti magának. Ezt kétségbe vonni nem egyszerűen butaság, de nagy felelőtlenség.

Eközben pedig közösen reménykedhetünk abban, hogy idővel azok is több esélyt kapnak, akiknek nincs pénzük a családi bankok szolgáltatására, egy közösségi őssejtbankkal, mely nem kiváltja, hanem kiegészíti az őssejtbankok terebélyesedő családját. E családi és közösségi bankok kiterjedt európai hálózata nélkül ugyanis az orvostudomány egyik legdinamikusabban fejlődő ága, az őssejtterápia is tehetetlen.