Várandósság pajzsmirigyzavarral
Várszegi Viktória
2016. március 4.

A pajzsmirigy az egész szervezet működésére ható szervünk, így a teherbeesésre is komoly befolyást gyakorol. A meddőséggel küzdő nők nagy részénél ugyanis gyakran kiderül, hogy pajzsmirigy alulműködés az oka annak, hogy nem pozitív a terhességi teszt. Dr. Békési Gábor, a Budai Endokrinközpont pajzsmirigy specialistája elmondja, hogy mikor gyanakodjunk a mirigy elégtelen működésére.

Már a tervezéskor érdemes a kivizsgálás

Amikor egy pár eldönti, hogy kisbabát szeretnének, jól tudják, annak esélye, hogy már az első hónapban sikerrel járnak, igen csekély. Ez természetes, nem hiába mondják az orvosok, hogy kb. 1 év próbálkozás után érdemes csak ellátogatni a kivizsgálásokra, hiszen addig bármi történhet. Mégis, több szakember azt javasolja, hogy a leendő kismamák a pajzsmirigy működésüket már a tervezés fázisában vizsgáltassák meg, hiszen sok csalódástól kímélhetik meg magukat a nők, ha már az elején tisztában vannak állapotukkal. A pajzsmirigy ugyanis jelentősen befolyásolja a termékenységet, és alulműködése esetén nem csak a várt gyermekáldás marad el, hanem a vetélés esélye is lényegesen megnő. Mivel Magyarország erősen jódhiányos területnek számít, ezért hazánkban a probléma szinte népbetegségnek számít, hiszen a jód alacsony szintje gyakran a pajzsmirigy hormonjainak csökkenésével jár együtt- mondja Dr. Békési Gábor, a Budai Endokrinközpont pajzsmirigy specialistája.

Pajzsmirigy alulműködés tünetei:

  • menstruációs zavarok
  • normál étkezés melletti túlsúly
  • meddőség
  • fáradékonyság/aluszékonyság
  • hideg végtagok

Gyógyszerrel könnyen kordában tartható

A pajzsmirigyzavarok - bár sok embert érintenek, és az esetek többségében élethosszig tartó gyógyszeres kezelésre szorul a beteg - jó oldala, hogy megfelelő terápiával az állapot könnyen kordában tartható. Amennyiben a leendő kismamánál alulműködést diagnosztizálnak, úgy a próbálkozás előtt - súlyosságtól függően- általában három hónap kezelést javasolnak az orvosok, mivel ennyi idő alatt a legtöbbször sikerül helyreállítani a pajzsmirigy hormonjainak szintjét. Ha ez megvan, és nincs egyéb probléma, úgy a teherbeesés nem várat majd sokat magára. A gyógyszeres kezelés természetesen ezután is folytatandó.

Az egész várandósság alatt kezelésre szorul a kismama

A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a gyógyszerszedés nem igazán ajánlott a várandósság során, így felmerülhet a kérdés, hogy ez vajon a pajzsmirigy hormon pótlására is vonatkozik-e? A válasz nem, sőt, ahogy a baba nő és fejlődik, úgy a gyógyszer dózisának emelésére is szükség lehet, hiszen mind az anyának, mind a magzatnak szüksége van a megfelelő mennyiségű hormonra. Éppen ezért a babavárás folyamán a mirigy hormonszintjét rendszeresen ellenőrizni szükséges, hogy ha kell, akkor korrigálni lehessen a gyógyszer mennyiségén! 

A cikk nem minősül orvosi szakvéleménynek, illetve nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Nem vállalhatunk semmilyen felelősséget azzal kapcsolatban, hogy olvasóink hogyan használják fel a webhelyen közölt információkat.

Kapcsolódó cikkeink