Alszik a széken az anyád, szunnyadozik állva már apád, egyszerűen nem bírjuk már tovább, aludj el szépen kisbabám!

A terhességed alatt mindenki azzal traktált, hogy addig kell pihenni, amíg meg nem születik a baba. Mindenki kuncogva mondta neked, hogy most még kipihent vagy, de pár hónap múlva meglátod, hogy hol lakik a magyarok istene! Te pedig csak mosolyogva tűrted és tűrted, miközben magadban meg voltál róla győződve, hogy a te gyereked bizony más lesz, ő jó alvó lesz. Nem lesz itt semmi probléma.

Amikor megszületik egy családban az első kisbaba, mindig ugyanazok a kérdések záporoznak az újdonsült szülőkre: Jól eszik? Nyugodt kisbaba? Jól alszik? Van már napirendetek? Hogy bírjátok? Mikor jön a következő? Azt gondolom, hogy ezek a kérdések önmagukban is kiborítóak, de így együtt (és általában ebben sorrendben) még azokat a szülőket is képesek teljesen a padlóra küldeni, akiknek egyébként acélból vannak az idegei.

 

Minden kezdet nehéz

 

Kezdjük azzal, hogy mindig az első gyerek a legnehezebb. Még akkor is, ha egyébként az első perctől fogva három óránként eszik, és az evés projektet tíz perc alatt lezavarja büfiztetéssel és peluscserével együtt. És még akkor is, ha a maradék időben vagy alszik, vagy cukin gügyögve elvan a játszószőnyegen. Egyszerűen azért, mert a szülés előtti nap még akkor keltél fel, amikor akartál, még akkor mentél ki pisilni, amikor kellett, és akkor zuhanyoztál le, amikor kedved szottyant, ma pedig egy 3 és fél kilós törpe diktátor határozza meg, hogy mikor kell pisilned, vagy mikor alhatsz. Háborúk törtek ki és földrészek tüntek el a föld felszínéről a szabad akarat iránt vívott harcok miatt, te pedig egyszerűen önként lemondtál róla, amikor úgy döntöttél, hogy szülő leszel, csak persze erről nem tudtál. Érdekes módon ezidáig nem is tűnt fel, hogy van szabad akaratod, hiszen olyan természetes volt, mint a levesben a só. Aztán egyszercsak ott találod magad a kórházi szobában kezedben szerelmetek gyümölcsével és hiába fáj mindened, a baba kétségbeesetten ordít, valamit szeretne, amiről fogalmad sincs, hogy mi lehet az. Te viszont pontosan tudod, hogy mit szeretnél: egy jó kávét, egy kényelmes ágyat és lehetőleg 12 óra alvást. Már ekkor kezded érezni, hogy itt valami nem stimmel, pedig ez még csak a kezdet kezdete. Talán akkor még nem is sejted, hogy mostantól fogva az, hogy te mit szeretnél, az jóval azután jön (ha egyáltalán), hogy a gyerek mit szeretne, és azután sem automatikusan. Ezt mindenki másképp éli meg, van, aki depressziós lesz tőle, van, aki eleinte lázadozik, van, akinek látszólag meg sem kottyan, de az igazság az, hogy valószínűleg ezt a tényt a legnehezebb feldolgozni. A jó hír az, hogy amikor viszont sikerül, onnantól kezdve szinte lehetetlen lesz kibillenteni téged az elfogadásból épített egyensúlyodból. Ebben az elfogadásban pedig hatalmas segítségedre lesz az a három és fél kilós törpe diktátor, akit napról napra jobban fogsz ismerni és kedvelni, mígnem egy napon beleszeretsz, és ez a mindent elsöprő szerelem egy életen át a támaszod és energiaforrásod lesz.



 

Van már napirendetek?

 

Az első válasz erre a kérdésre az az, hogy MI KÖZÖD HOZZÁ? A kicsit szelídebb válasz persze ennél árnyaltabb. 

Az első gyerek megszületése után az első pár hónap olyannak tűnhet, mint egy véget nem érő éjszaka utáni hajnali randi a Rákóczi pékségben: azt se tudod, hogy hogy kerültél oda, hogy hány óra van, és másnapra úgy tűnhet, hogy minden, ami előző éjjel történt csupán egy (rossz?) álom volt. Ilyenkor, ha neked szegezik azt a kérdést, hogy van-e már napirendetek, vagy gyilkos indulataidat lesznek, vagy arra gondolsz, hogy te ehhez kevés vagy, és elkezdesz azon gondolkodni, hogy vajon mások  mégis hogy csinálják. 

Az első és legfontosabb, hogy tisztázzuk, a napirend nem mindenkinek fontos. A második legfontosabb, hogy mindenkinek lehet napirendje, ez csak a kitartásodon múlik. Ezt neked kell eldöntened. Ha neked fontos, akkor vágj bele! De jobb, ha már az elején tisztában vagy néhány dologgal. A baba nagyjából három hónapos koráig feleljtsd el a napirendet! Tekintsd ezt az időszakot teszt üzemnek; ő megtanulja, hogy milyen az élet az anyaméhen túl, te pedig, hogy hogyan kell őt életben tartani és az ehhez kapcsolódó tevékenységeket rutinosan elvégezni. Amikor a baba eléri a három hónapos kort, addigra fogod megismerni őt eléggé ahhoz, hogy elkezdjetek együttműködni. Ilyenkor el lehet kezdeni szépen figyelni, hogy mennyi ideig tud ébren lenni úgy, hogy még nem nyűgös, hogy nagyjából milyen gyakran éhezik meg, és hogy mikor kell (ene) aludnia. Ezek az igények váltakoznak bizonyos óránként és ehhez képest fogod tudni majd kialakítani a napirendeteket. Azt ne felejtsd el, hogy ha belevágsz, akkor viszont tartsd magad a napi rutinhoz, mert a kisbabák olyanok, mint a kisállatok; szeretik a jól megszokott dolgokat. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy, ha fél óra csúszásban vagy, mert dugóba kerültél, akkor összeomlik az egész világ és a gyerek is örökre csalódik benned, sőt a melletted araszoló busz söfőrje is azért csóválja rosszalóan a fejét, mert mélységesen fel van háborodva, hogy kudarcot vallottál. Ez csak annyit jelent, hogy minden nap próbálsz törekedni arra, hogy nagyjából ugyanakkor történjenek a dolgok, és ha egyszer-kétszer nem jön össze, akkor nem jött össze és kész. Majd újra próbálkoztok. A lényeg, hogy soha ne görcsölj rá! Ha kialakult a napirendetek, akkor egy idő után tudsz majd gazdálkodni az időddel, és esetleg még arra is lesz időd, hogy elolvass három oldalt abból a könyvből, amit már egy fél éve olvasol. Esetleg még az is előfordulhat, hogy nem egy falat sajtot fogsz bekapni ebéd gyanánt, amíg a gyerek a földön üvölt. Sőt, nagy ritkán még a mosást is ki fogod tudni teregetni!



 

Átalussza már az éjszakát?

 

Elérkeztünk ahhoz a kérdéshez, amivel konkrétan a világból lehet kikergetni mindenkit, akinek kicsi gyereke van. Ezt a kérdést nagyjából ahhoz tudnám hasonlítani, mint ha a megboldogult Morrison’s-ban a bárpultnál odalépett volna hozzád egy helyes srác, rád mosolygott volna, és te a mosolya viszonzása helyett megkérdezted volna tőle: - És neked mekkora van? Szóval kedves leendő, rutinos és régi motoros szülők családja, barátai és üzletfelei! Ezt a kérdést soha de soha nem szabad feltenni, még akkor sem, ha a gyerek már elmúlt 14 éves, szőrős és borotválkozik! 

Ebben a témában annyi könyv és elmélet áll a szülők rendelkezésére, hogy a végén annyit fogsz róla olvasni és kutatni, hogy gyakorlatilag egy Phd dolgozat megírása sem jelentene problémát. Itt is jó, ha az elején tisztázzuk: valószínűleg majdnem minden babát be lehet „törni“, de egyáltalán nem biztos, hogy te ezt akarod. Az biztos, hogy a suttogó nem old meg semmit, és az alvásszakértő sem fogja hipnotizálni a babádat, és varázsütésre megoldani minden alvással kapcsolatos gondodat. Megint térjünk vissza az újszülött korra: az első három hónapban maximum a véletlen műve lehet, ha a baba nem csekkol be éjszaka két-három óránként, hogy éhes. Ha véletlenül úgy alakul, hogy nem kel fel éjjel többször enni, eszedbe ne jusson őt felkelteni, hogy egyen! Mindez persze csak akkor igaz, ha nem koraszülött a babád, vagy nem született extrém kis súllyal, mert ebben az esetben a gyerekorvos vagy neonatológus utasításait kell követni. Szóval, amikor ott állsz egy három hónapos körüli babával a kezedben az éjszaka közepén és a pelusa tiszta, jóllakott, és mégsem alszik, hanem csak édesdeden gügyög és markolássza a dekoltázsodat, akkor elkezdhetnek zakatolni a gondolataid, hogy most akkor hogyan tovább. Az első gondolatod persze az lesz, hogy csak így, pizsamában bepattansz a kocsiba és irány a világvége, vagy hogy most már soha de soha többé nem fogsz aludni, a fekete táskák a szemeid alatt annyira feketék lesznek, hogy akár felléphetnél a Macskák című musicalben is, és egyébként is ez már maga az Apokalipszis. Egy éjszaka annyira hosszú tud lenni, hogy reggelre simán diagnosztizálhatod a gyereket mindenféle szörnyű betegséggel, a karjaid bedurranhatak attól, hogy egész éjjel fel-alá sétáltál a babával a kezedben, és a szád annyira kiszáradhat az egész éjszakán át tartó „ssss“ mondogatástól, hogy a nyelved szinte a szájpadlásodhoz ragad. Reggelre olyan állapotba kerülsz, hogy teljesen meg vagy róla győződve; ezt még egyszer nem éled túl. Pedig túl fogod. Sőt! 

Négy gyerek édesanyjaként az a szomorú hírem van, hogy nincs instant megoldás arra, hogy a baba átaludja az éjszakát. Még akkor sincs, ha minden második hirdetés a Facebook-on azt hazudja, hogy van. Nincsen. Sok-sok tapasztalat és biztató szó, viszont annál több akad, szóval dőlj hátra és lazíts, miközben a következő sorokat olvasod.

Számtalan iskola létezik a babák altatásával kapcsolatban: tedd le,menj ki, hagyd sírni, majd elalszik! Tedd le, eszedbe ne jusson kimenni, hagyd sírni, de közben cirógasd! Tedd le, menj ki, hagyd sírni, de 10 percenként menj vissza és mutasd meg neki, hogy nincs egyedül! Eszedbe ne jusson letenni, ringasd és, amikor már félálomban van, gyengéden helyezd be és fuss, ne néz vissza! Ezeknek az elméleteknek a száma végtelen, úgyhogy most abba is hagyom a felsorolásukat, mert teljesen felesleges. Helyette az a javaslatom, hogy figyeld a babát, próbáld kiismerni, aztán pedig mérlegelj. Ha a baba szemszögéből közelítjük meg, akkor az első fontos szempont, hogy megértsd: mindenkinek más az alvásigénye, még a kisbabáknak is. Van jó alvó baba, van kevésbé jó alvó, és van nagyon rossz alvó is. Van, amelyik egész nap csak aludna és van olyan is, aki már egy évesen is csak egyszer alszik napközben. És persze ott vagy te is: mennyire bírod a virrasztást? Képes vagy-e minimális alvással hosszú távon funkcionálni,stb. És a harmadik tényező: milyen alkat vagy, ha esetleg arra kerül a sor, hogy sírni kéne hagyni. Van, aki erre képtelen, és olyan is van, aki hezitál, esetleg rossz embernek tartja magát amiatt, ha képes rá. A félreértések elkerülése végett: nem gondolom, hogy akkor majd feltétlenül jól fog aludni a babád, ha sírni hagyod egy vagy tíz percig. Azt sem gondolom, hogy lusta vagy, ha a gyerek még tíz évesen is veletek alszik. Egyáltalán nem gondolok semmit, és aki erről egyáltaln bármilyen formában véleményt mer formálni és beleszólni, az vagy nagyon gonosz, vagy tapintatlan, de semmiképpen sem konstruktív. 

Ez megint olyan kérdés, mint a napirend. Neked kell tudnod és érezned, hogy hogyan szeretnéd csinálni. Itt is fontos ugyanakkor a következetesség, de a lazaság is. Mert előfordulhat, hogy az egyébként szuper alvó babád, akit mindig is sírni hagytál egy picit, egyszercsak kétségbeesetten üvölt, mert jön a foga. Ilyenkor nyilván kiveszed és babusgatod, esetleg ha tudsz, enyhítesz a fájdalmán. Ezzel egyáltalán nem fogod elrontani. De előfordulhat az is, hogy a kisbabád, aki már fél éves mindig a melleddel a szájában aludt el, de most hiába próbálod így elaltatni, csak visít, és végül a kiságyában nyugszik meg. Akkor leteszed oda. Azt gondolom, hogy a legeslegfontosabb szabály ebben a kérdésben, hogy csináld úgy, ahogy tudod és ahogyan viszonylag hosszú távon mindenkinek túlélhető lesz.

Aranyszabály, már-már a fizika törvényeivel vetekszik az, hogy ne hagyd, hogy beleszóljanak! Senki nem ismeri úgy a babádat, ahogy te ismered őt! Senki nem olvas úgy a testbeszédéből, ahogyan te az övéből. Senki nem virraszt vele annyit, amennyit te, szóval senkinek nincs joga megmondani, hogy mit kellene csinálnod.

Úgyis meg fogod találni azt a megoldást, ami mindenkinek jó lesz! Úgyis túllesztek ezen is, ahogyan minden máson is, és úgyis sokszor előről kell majd kezdeni mindent. Van időd és van türelmed. És, ami a legeslegfontosabb: ELÉG JÓ VAGY! Meg fogod te ezt oldani!



 

 

 

A cikk nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Az adatok és információk, tanácsok felhasználása a felhasználó felelősségére történik. Kérjük, hogy egyes döntéseinek a meghozatala előtt szükség szerint kérjen közvetlen felvilágosítást az adott témában jártas szakembertől, annak érdekében, hogy az esetleges félreértések elkerülhetők legyenek.

Kapcsolódó cikkeink