Az alternatív szülőszoba előnyei

A kórházban működő alternatív szülőszobák éppoly biztonságosak az egészséges kismamák és újszülöttjeik számára, mint a hagyományos kórházi szobák, ráadásul az édesanyáknak így sokkal kellemesebb emlék marad a szülés - derült ki a The Cochrane Library aktuális számában megjelent összehasonlításból.

Az alternatív szülőszobákban 18 százalékkal kevesebb érzéstelenítőre van szükség, 22 százalékkal kevesebb oxitocint használnak, és a negyedik hónapban 4 százalékkal több édesanya szoptatja még gyermekét. A császármetszések aránya 11 százalékkal kevesebb.

9 tanulmány 10 ezer kismamáját vizsgálták, akiknek véletlenszerű besorolással hagyományos illetve alternatív szülőszobában (ágynélküli szobák vagy otthoni körülményeket idéző szülőszobák) kellett szülniük. A szülés körülményei nemcsak a kismamákra hatnak, hanem az egészségügyi személyzetre is - erre a következtetésre jutott a torontói, Dr. Ellen Hodnett által vezetett kutatás.

Az alternatív körülmények között dolgozó bábák jobban odafigyelnek a kismamák igényeire, bátorítják őket, hogy válasszák ki a számukra legkényelmesebb vajúdási formát. A kórházi szüléseknek azonban két egymásnak ellentmondó igényt kell kielégíteniük - természetesnek kell lenniük, miközben orvosi beavatkozásokkal csökkentik a szövődmények kockázatát.

A kismamák annak ellenére jó véleménnyel voltak az alternatív szülőszobáról, hogy 50-66 százalékukat vajúdás közben hagyományos szülőszobába kellett áthelyezni. Ennek oka egyrészt az volt, hogy a szülés nem haladt kellő ütemben vagy mégis fájdalomcsillapítást szerettek volna. A nőknek már az is jó érzést okoz, hogy megpróbálkozhatnak az alternatív szüléssel. Ha szükség is van orvosi beavatkozásra, megvan a választás lehetősége, ami csökkenti a stresszt és a fájdalomérzetet. A kismamák többsége ma alternatív módon szeretne szülni, de szükség esetén az orvosi segítséget is igénybe kívánják venni.

Hodnett egy tanulságos ausztráliai esetet mesélt el. A személyzet elkezdte csökkenteni a szülés közbeni orvosi eszközök alkalmazását - mint például a folyamatos magzati szívhanghallgatást, mert akadályozta a nőket a szabad mozgásban, ráadásul megemelte a fölöslegesen elvégzett császármetszések számát is. A szülészeten nemrégiben átalakító munkálatok zajlottak, barátságos szülőszobákat alakítottak ki, nagy kádakkal, szép bútorokkal és egy hosszú, padlószőnyeggel borított folyósóval. A CTG készülékeket ide helyezték, messze, ráadásul a szőnyegen nehéz volt őket húzni is. A folyamatos használat drámaian lecsökkent!

(Az összefoglaló a The Cochrane Library aktuális számában jelent meg - az újság tudományos összehasonlításokat közöl egyes orvosi tevékenységek eredményességéről.)

A cikk nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Az adatok és információk, tanácsok felhasználása a felhasználó felelősségére történik. Kérjük, hogy egyes döntéseinek a meghozatala előtt szükség szerint kérjen közvetlen felvilágosítást az adott témában jártas szakembertől, annak érdekében, hogy az esetleges félreértések elkerülhetők legyenek.

Kapcsolódó cikkeink