Az újszülöttek számára az anyai szó számít igazán
Várszegi Viktória
2014. november 13.

Egy friss kutatás szerint a csecsemők első egy évük során leginkább az anyjuk beszédét hallják, ezért fordulhat elő, hogy később is jobban figyelnek rájuk, mint bárki másra. A vizsgálat során 33 kisbabát és szüleiket kísértek figyelemmel a szakemberek. A csecsemőkre egy speciális mellényt adtak, amely 16 órán keresztül képes rögzíteni a hangokat.

Egy friss kutatás szerint a csecsemők első egy évük során leginkább az anyjuk beszédét hallják, ezért fordulhat elő, hogy később is jobban figyelnek rájuk, mint bárki másra.

Amint azt a kutatást vezető dr. Betty Vohr, a Brown Egyetem Warren Alpert Orvosi Iskolájának gyerekgyógyász professzora kifejtette, bár a csecsemők mindkét szülőre reagálnak már az első hónapokban, az anyákra általában jobban figyelnek. De a szülők reakciói is eltérőek, az apák ugyanis többnyire jobban odafigyelnek a fiaik által kiadott hangokra, míg az anyák a lányaik gügyögésére összpontosítják jobban a figyelmüket.

Hogy mindez miért van, az egyelőre nem világos, de az biztos, hogy mindezek a gyerekek nyelvfejlődése szempontjából fontos tényezők lehetnek, és ezzel jó, ha a szülők is tisztában vannak. A vizsgálat során 33 kisbabát és szüleiket kísértek figyelemmel a szakemberek. A csecsemőkre egy speciális mellényt adtak, amely 16 órán keresztül képes rögzíteni a hangokat. A felvételeket a gyerekek újszülött korában, egy hónapos korában, majd hét hónapos korában rögzítették, majd a szakértők az összegyűjtött hanganyagot alaposan kielemezték.

Az eredmények azt mutatták, hogy mind egy, mind hét hónapos korban jobban reagáltak a csecsemők az anyák hangjára, ami adódhat akár abból is, hogy ők többnyire magasabb hangon beszélnek, de abból is, hogy velük általában több időt töltenek együtt a kicsik és jobban megszokták a hangjukat. A szülők részéről azt állapították meg a kutatók, hogy az apák a felvett időtartam 27-30 százalékban, az anyák pedig 88-94 százalékban szóltak valamit a gyermekükhöz, aminek a hátterében valószínűleg az áll, hogy többnyire a nők a csecsemők elsődleges gondozói, ők etetik, öltöztetik, pelenkázzák őket. A vizsgálat részletei a Pediatrics című lap decemberi számban fognak megjelenni, a szakemberek pedig a jövőben további kutatásokra készülnek, melyek során a fenti jelenségek pontos okaira próbálnak majd választ találni. 

Kapcsolódó cikkeink