Fiú vagy lány?
Várszegi Viktória
2010. január 25.

A szülők általában a terhesség második negyedében, ultrahangos vizsgálattal tudják meg születendő gyermekük nemét. Egy vérből végezhető új teszttel azonban már a várandósság korai időpontjában nagy biztonsággal megállapítható - közölték holland kutatók az Obstetrics and Gynecology című szaklap januári számában. 

Az utóbbi években többféle tesztet dolgoztak ki, amelyekkel az anya vérmintájából állapíthatják meg az utód nemét, ezek megbízhatósága azonban igen változó volt. A most ismertetett tanulmányban 100 százalékos (!) pontossággal állapították meg a kipróbálásban részt vevő 201 kismamánál a baba nemét.

Ellen van der Schoot és szerzőtársai szerint tesztjük rutinszerűen elvégezhető, és különösen olyan esetekben lehet hasznos, amikor felmerül valamely nemhez kötődő, örökletes betegség lehetősége. (Fontos tudni azonban, hogy a terhesség ilyen korai szakaszában csak a gyermek neme állapítható meg, az nem, hogy örökölte-e a betegséget. Ezekre a vizsgálatokra továbbra is csak jóval később kerülhet sor - a szerk.)

A módszer - amelyet 2003 és 2009 között próbáltak ki - az Y kromoszómán lévő két gén azonosításán alapul, és már a terhesség hetedik hetében elvégezhető. Amennyiben a terhes nő véréből kimutatható ezen gének jelenléte - pedig sokáig úgy hitték, hogy az anya vérkeringésébe nem juthatnak át magzati sejtek -, az embrió fiú. Azokban az esetekben, amikor nem találták a szóban forgó géneket, további vizsgálatokat végeztek el annak igazolására, hogy lánymagzattal várandós az anya.

Kapcsolódó cikkeink