Mesekönyvek őszre

Négy kiváló külföldi könyvvel jelentkezett a kiadó, melyek közül a legnépszerűbb, A Graffaló 4 millió példányban, 18 nyelven jelent már meg világszerte. A legkisebbeknek szóló szörnyes könyv mellett Julia Donaldson kisiskolásoknak írt humoros, cselekményes Tüköry Léda hercegkisasszonya várhatóan hasonló örömöket fog szerezni a most olvasni kezdő kisgyereknek. Szintén a kezdő olvasóknak (és persze a félős óvodásoknak) szól Jill Tomlinson könyve Anna Laure Cantone elbűvölő, mesteri rajzaival, A bagoly, aki félt a sötétben. Végül pedig, a tavaly nagy sikert aratott Szutyoksári fiú párja robog be egy daruskocsin ülve, a könyv címe: Titi a toronyházból. Titi ugyanolyan szeretnivaló kisgyerek, mint Szutyoksári, csak ő nem bajba keveredik, hanem megmenti kis kocsijával a bajba jutottakat.

Gévai Csilla új könyvében, az Amíg utazunkban Budapest közlekedése áll a középpontban: többek közt a metró, villamos és a földalatti. Két budapesti kisgyerek és vendégük, egy eszkimó kisfiú utazgatnak és sétálnak a városban.

Nem maradnak el a folytatások sem: Maszat, Bumburi, a Róka és az Egér egyaránt visszatérnek!

Tandori Dezső gyerekverseinek gyűjteménye, a Medveálom madárszárnyon igazi irodalmi különlegesség, medvés-filozofikus versekkel.

A Pagony minden évben kínál egy-egy új felfedezettet, új ízt a meseolvasóknak. Idén karácsonyra két új szerzőt mutatnak be: Dániel Andrást két kis boszorkányával, a szórakoztatóan kétbalkezes Matilddal és Margarétával. Valamint az Aranyvackor-díjas Gimesi Dórát, akinek Csomótündér című könyve a budapesti városi tündérekről mesél.

Julia Donaldson – Axel Scheffler: A Graffaló (ford. Papp Gábor Zsigmond)

Volt egyszer egy kisegér, aki hiába akart békésen meguzsonnázni az erdőben, mindenki folyton őt akarta inkább meguzsonnázni. Még szerencse, hogy kitalált egy szörnyeteget, a Graffalót, akivel elrémíti a falánk baglyot, kígyót és rókát. De egyszer csak kijön szembe? Maga a Graffaló. A kis egér esze azonban a helyén van, a feldühödött ragadozókat a Graffalóval, az egérre éhes szörnyet pedig a ragadozók félelmével riasztja el.
Az okos kicsi legyőzi hát a hatalmas nagyot, ahogy a népmesékben. A gyerekek nevetnek, félnek, megnyugszanak, Julia Donaldson versei pedig Papp Gábor Zsigmond fordításában, ha lehet, még szellemesebbek. Hamarosan fejből fogja mondani az egész család, miközben szörnyeset játszik: "- Kedvenc kajám – mondta a graffaló csendben. - Irtó finom leszel majd a szendvicsemben!"

Korcsoport: 2-5 év
Megjelenés: 2012. augusztus 25.

Berg Judit – Agócs Írisz: Maszat és a csőtörés

Az óvodások kedvence, Maszat megint a hétköznapok világában segít eligazodni Berg Judit meséjében, Agócs Írisz apró ötletekkel teli rajzain, a sorozat hetedik kötetében. Maszat Misivel sétálni megy. De vajon miért vizes az utca a ragyogó nyári napsütésben? Csőtörés volt! Mi sem izgalmasabb a munkásoknál, markolóknál, aszfaltozásnál. És még az is kiderül, hogy mi mindenre használjuk a folyóvizet.

Korcsoport: 2-5 év
Megjelenés: 2012. október 19.

Kőszeghy Csilla: Bumburi és a papagáj

Szegény Bumburi, vele mindig történik valami! Most otthon maradt, nehogy elvesszen, erre egy erőszakos papagáj parancsolgat neki: készítsen neki turmixot! Ami persze kifröccsen. Erre Jojó, a papagáj azt tanácsolja: fessen ki mindent Bumburi a házban. Majd mosson le. Még szép, hogy hatalmas árvizet okoznak, és az egész falut vízzel és sárral árasztják el. De a végén megérkezik Lili, és segít csapzott hőseinknek kitakarítani mindent, hogy szép tisztaság legyen újra.

A legkisebbeket vonzzák az aranyos rajzok és határozott színek, Bumburi kedvesen bumfordi figurája. A könyv bukdácsolós börleszkhumora nagyon is nekik való: nevessünk és aggódjunk velük Bumburi kalandjain.

Korcsoport: 2-5 év
Megjelenés: 2012. október 22.

Paulovkin Boglárka: Róka és egér utazik (munkacím)

Róka és Egér elvesztik otthonukat, mert kivágják az erdőt. De nem csüggednek, útnak indulnak a városba, ahol egy kedves kisfiú, Andris befogadja őket. A pesti bérház igazi otthonnak bizonyul, ahonnan újabb kalandos utakra indulnak: télen síelni mennek Ausztriába – itt a síelés minden csínját-bínját megismerhetik az olvasók a hóekétől a piros pályáig. Nyáron a Balatonra utaznak, pancsolnak és tábortüzet raknak. De Budapesten is akad bőven látnivaló – csak a metrón kell vigyázni, el ne vesszünk! Végül Rókáékat visszahúzza a szívük az erdőbe, de Andris ott is sokszor meglátogatja majd barátait.
Paulovkin Boglárka kedves meséi alaposan körbejárják a sokunk által szeretett helyeket és helyzeteket, művészi festményei pedig a magyar könyvek közt igazi különlegességgé teszik kötetét.

Korcsoport: 3-6 év
Megjelenés: 2012. november 15.

Dániel András: Matild és Margaréta

Matild és Margaréta, a két kelekótya boszorkány együtt laknak egy otthonosan rendetlen boszorkánytanyán a Bármi utcában. A tárgyak, sőt a napok is életre kelnek körülöttük, s amit esetleg egyikük kicsit félrevarázsol, a másik igyekszik helyrehozni. Így kerítik meg az elveszett napot, csapnak egy nagy szülinapot igazi tortával és gondoskodnak egy eltévedt felhőről.

Dániel András világa rögtön megnyeri magának a felnőtt és gyerek olvasókat egyaránt, és nem is akarunk kilépni belőle, mert minden lábas és seprű, minden boszimondat a helyén ül, sőt, ficánkol. A szerző rajzai is ezt a derűt, humort sugározzák, amitől a két vöröshajú boszorkányt nem lehet nem szeretni.

Korcsoport: 5-8 év
Megjelenés: 2012. október 19.

Jill Tomlinson – Anna Laura Cantone: A bagoly, aki félt a sötétben (ford. Demény Eszter)

Hupp, a bagoly nem szereti a sötétet. Ezért nem tud vadászni menni a szüleivel. Ezért mindig éhes és a szülei mindig fáradtak. Muszáj tenni valamit! A mamája nagyon türelmes, hagyja, hogy fiókája maga fedezze fel, milyen jó dolog az éjszaka. Hupp minden fejezetben kicsit önállóbb, mindben találkozik valakivel, aki elmondja, hogy miért jó a sötétség.
Kevés gyerekkönyvben olvashatunk ennyira didaxistól mentes életbölcsességeket, ilyen finoman és szórakoztatóan beleszőve a mesébe.
A sötétséggel együtt mi Huppot is megszeretjük, ahogy nagyokat huppan landoláskor, és minden nap felrikácsolja a szüleit hajnalok hajnalán. A világhírű olasz illusztrátor, Anna Laura Cantone kócos, elrajzoltan megnyerő fizimiskájú figurái tökéletesen illenek a mese hangulatához.

Korcsoport: 5-8 év
Megjelenés: 2012. október 15.

Annie M. G. Schmidt – Fiep Westendorp: Titi a toronyházból (munkacím) (ford. Czibere Mária)

Titinek nincs hol laknia. Szerencsére a toronyház legfelső szobája még üres. Csakhogy a szomszédok nem mind jóindulatúak: Patyolatné szerint háziállat nem való a házba, főleg nem csótány, rendnek kell lennie, a házmester pedig szeret kötözködni a nála gyengébbekkel. Csakhogy Titi a daruskocsijával mindenkinek segít, így hamar sok barátja akad: hol a sirályok, hol az Őrnagy és Nyurgaló védik meg. Végül még a tengerpartra is eljut új szomszédaival, a Trappoli családdal!
Titi háza és lakói akár a nyolcvanas évek Budapestjén is lehetnének egy Janikovszky regényben, annyira ismerősek, tapraesettek és szeleburdiak. Fiep Westendorp karikaturisztikus rajzai és az író tömör, célratörő mondatai minden szereplőt igazi egyéniséggé tesznek, minden rövid fejezetet egy csattanós epizóddá. Olvassuk fel és el, nevessünk, hüledezzünk, tartsunk Titivel, aki igazi derék, bátor gyerek.

Korcsoport: 5-10 év
Megjelenés: 2012. november 5.

Julia Donaldson – Lydia Monks: Tüköry Léda hercegkisasszony (ford. Moldova Júlia)

Tüköry Léda hercegkisasszonyt a hercegnőkért rajongó kisiskolásoknak és kezdő olvasóknak ajánljuk. A történetek főszereplője, Adél, egy félénk, szófogadó kislány. Ám egy nap kilép a tükörből tükörképe, Tüköry Léda, és a legeszeveszettebb ötletekkel bombázza.
Léda, állítása szerint legalábbis, egy igazi hercegkisasszony! Nem akarja megérteni, hogy idekinn mások a szabályok. De Adélnak nem árt a nagy adag vagányság, mi meg kacaghatunk viharos kalandjaikon, például amikor Léda a bevásárlóközpontban minden almába beleharap és az ágyakon ugrál, kiborogatja a játékokat, mert nem érti, hogy az áruház nem egy palota, és pimaszságával ledöbbenti az eladókat.
Az olvasmányos, vicces kötet még a nehezebben olvasó gyerekeket is leköti. Ebben segíti őket a nagy betű, a sok kép és a szellős tördelés.

Korcsoport: 6-10 év
Megjelenés: 2012. szeptember 27.

Gévai Csilla: Amíg utazunk

Miért piros a piros metró, amikor kék a kocsija? Mi hajtja a villamost? Hogy kell Budapesten nyaralni? Hány perc alatt lehet felfutni a Gellért-hegyre? Merre megy a Gyermekvasút? Milyen lesz az új metrókocsi? És egyáltalán, kik azok az inuitok?
Annyit elárulunk, hogy az inuitok alaszkai eszkimók, sokat mosolyognak és repülővel közlekednek, mert nincs metrójuk. Hogy miért? Ezt és még rengeteg érdekességet megtudhatunk Gévai Csilla új könyvéből, ami megint egy nem szokványos ismeretterjesztő. Nem szokványos, mert van benne egy fergeteges mese, három imádnivaló gyerek, egy szótlan nyelvész és sok-sok rajz, fotó, villamosokkal, libegővel, földalattival, kisvasúttal, fogaskerekűvel, fürdőkkel. Olvassuk, amíg utazunk, meg persze előtte és utána is! Nemcsak közlekedésmániás kisfiúknak, mert elárulom, még szerelmi szál is van benne.

Korcsoport: 5-10 év
Megjelenés: 2012. november 15.

Gimesi Dóra – Gyöngyösi Adrienn: A Csomótündér

Volt egyszer egy tündér, aki összecsomózta az örök szerelmesek cipőfűzőjét. De mi van, ha ez a tündér otthon felejti a a szemüvegét, és nem a megfelelő cipőfűzőket köti össze? Akkor hiába beszélgetnek jót a királylányok és királyfiak a Királyi Szimplakertben az űrlényes filmekről, és hiába legóznak szívesen a kis királyfival később, bizony szomorúak maradnak. De a csomókat el lehet kivételes esetben vágni és újra lehet kötni.
Persze van olyan tündér is, akit a Klauzál téren az örök szerelem kockás kabátjával takar be egy sánta és elálló fülű fiú, hogy aztán még a repülős tündérlétet is elcserélje a nehéz, rövid emberélettel. Sőt, a házak óriásai még el is költöznek házastul és összes lakóstul Óbudáról Angyalföldre az igaz szerelemért. És jó lesz nekik ott.
Mosonyi Aliz meséi óta nem születtek ilyen igazi mesék Budapestről. És olyanok, amelyek "szólnak, s mi tagadás, a szívhez. / Abban a réges-régi értelemben, /amitől meggyűlik a könny a szemben, / ami gyönyörködtetve fáj"

Korcsoport: 8-12 év
Megjelenés: 2012. november 15.

Tandori Dezső – Agócs Írisz: Medveálom madárszárnyon

Tandori Dezső, amikor verset ír a medvéiről, a madarairól, akkor kicsit beenged minket a saját univerzumába, ahol minden igaz, és minden fikció. Beszélgethetünk kicsit mi is a medvékkel, mintha tényleg. Izgulhatunk velük, hogy mi lesz, ha nem lesz a Gazda. Gondozhatjuk a madarakat, a mi barátunk lesz Szpéró, Némó, Éliás. Emlékszünk rájuk, mintha a mi ablakunkban ültek volna. Sétálunk ezen a medvés-madaras Duna-parton, ebben a medvés-madaras városban, Londonban és Koppenhágában, nézzük a sakktáblát és a gombfocipályát, az élet örök feladványait medveszemmel. Lehetünk újra gyerekek, a komoly dolgokat még komolyan vevők, komolyan és elmélyülten játszók. Tudhatjuk újra, hogy a dolgoknak mindig végük van, és ettől lesznek a végletekig kicsik és nagyon fontosak. Jó és szorongató benne lenni ebben a verseskötetben, ahol folyton magunkba ütközünk, miközben a medvék és madarak mulatságos csetlés-botlásáról és elmélkedéseiről olvasunk.

Korcsoport: 8-99 év
Megjelenés: 2012. november 15.

A cikk nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Az adatok és információk, tanácsok felhasználása a felhasználó felelősségére történik. Kérjük, hogy egyes döntéseinek a meghozatala előtt szükség szerint kérjen közvetlen felvilágosítást az adott témában jártas szakembertől, annak érdekében, hogy az esetleges félreértések elkerülhetők legyenek.

Kapcsolódó cikkeink