Minthogy nincs két egyforma baba, nincs recept a helyszínre vonatkozóan sem. Vannak babák, akik szívesen elalszanak a nappaliban is, nem zavarják őket az apróbb zajok a háttérben, más csecsemőknek pedig alacsonyabb a tűréshatára ezen a téren, és kizárólag a csendes hálószobában tudnak nyugodtan pihenni.
Óhatatlan, hogy néha-néha ne az autósülésben szenderedjen el a kicsi - ha ezek egyszeri alkalmak, nem okoznak problémát. Azonban ne rendszeresítsük ezt a megoldást, a félig ülő testhelyzet kedvezőtlenül hat a gerinc fejlődésére, illetve – fiatal babák esetében – felmerülhet a fulladás veszélye is.
3-6 hónapos kor előtt még nem alakul ki alvási rend, az időzítést illetően legjobb, ha a babára hagyatkozunk. Vezessünk alvási naplót (minimum 2 héten át), jegyezzük fel benne, mikor szokott napközben aludni. Szerencsés esetben találunk valamilyen rendszert az időbeosztásában, ha nem, kizárólag a gesztusaira támaszkodhatunk a délelőtti/délutáni szundi tekintetében.
A baba jelzi, ha álmos:
Ha úgy látjuk, itt az idő, mielőbb tegyük le aludni a kicsit – lehetőleg még ébren (ha napközben megtanul egyedül elaludni, éjszaka is nagyobb eséllyel alszik vissza egy-egy felriadást követően). Fontos, hogy ne húzzuk túl sokáig a készülődést, álmos csemeténk könnyen túlhajszolhatja magát, és egy idő után már túl fáradt lesz ahhoz, hogy elaludjon.
Nyolc-kilenc hónapos kortól éberebbek a gyerekek este, kiváltképp, ha kicsit későbbre tolódik a délutáni szendergés időpontja – ha belecsúsztunk ebbe a hibába, igyekezzünk fokozatosan, minden egyes alkalommal negyedórával korábban letenni a babát, már ha hagyja… ha nincs kedve még aludni, fölösleges erőltetni, úgysem fog elaludni.
Ahol van nagyobb testvér vagy több gyermek is, ott a baba előbb-utóbb felveszi a többiek alvási ritmusát, de persze nem mindenki ilyen szerencsés…
Érthető, hogy könnyebben felriadnak bármilyen apró zajra, kiváltképp, amikor egyik alvási fázisból (REM/NEM REM) a másikba lépnek.