Tegyünk a téli lehangoltság ellen!

2012. január 2.

A napfényes órák csökkenése az endokrin rendszerben is változásokat idéz elő - mondja Prof. Balázs Csaba, endokrinológus. A melatonin a tobozmirigy által termelt hormon, mely a napszakokhoz alkalmazkodó természetes alvási ciklus fenntartásáért felelős. Termelődése a sötétedés beköszöntével fokozódik, fény hatására pedig csökken.

A biológiai óra agyi központjának közvetlen idegi összeköttetése van a retinával (a szem ideg-hártyájával), így azonnali információkat kap a külvilág fényviszonyairól. De összeköttetésben áll a szintén cirkadián ritmusban működõ tobozmiriggyel is. Ha sok fényt kap – tehát ha az élettani körülmények között – "nappal" van, a melatonin termelés, s így annak szintje a vérben lényegesen alacsonyabb, mint "sötétben", azaz éjszaka. A melatonin termelõdés, illetve koncentrációjának "csúcsa" hajnali 4 óra körül van.

Télen, a nappalok rövidülése mellett sokszor akár hetekig is borús, ködös napokkal kell szembenéznünk. Mindez serkentően hat a melatonin termelődésére. A magas melatonin szint azonban depresszióhoz vezethet. Ez a jelenség áll olyan megfigyelések hátterében, melyek azt igazolták, hogy az északi országokban, ahol kevesebb a napos órák száma, magasabb az öngyilkosságok előfordulásának aránya. A déli országokban, ahol a napsütéses órák száma magasabb, a lakosság vidámabb, kevésbé hajlamos depresszióra.

A téli időszakban jelentkező lehangoltság ezért nem keverendő össze az évszaktól függetlenül is fennálló depressziós tünetekkel - hívja fel a figyelmet szakértőnk. A rosszkedv ez esetben inkább hangulatváltozásként jelentkezik, s nem jelent tartósan fennálló, egyre fokozódó tünetekkel, sok esetben az érdeklődés teljes elvesztésével járó depressziós betegséget. Megfigyelhetjük, hogy a téli lehangoltság máris alábbhagy, amint kisüt a nap, tavasszal pedig mintha kicserélődnénk, a természettel együtt mi is megújulunk.

A lehangoltság, hangulatváltozások ellen sokat tehetünk, ha kialakítunk egy napirendet, amelyhez alkalmazkodunk. Az alkalmazkodás során igyekezzünk saját biológiai óránk szükségleteinek kielégítésére törekedni. A rendszeres napi étkezések, megfelelő mennyiségű alvás mellett a testmozgás kedvező hatásait is meg kell említeni. Az edzések során endorfin, azaz boldogsághormon szabadul fel a szervezetünkben, mely kiváló ellenszer a téli lehangoltság ellen. A napi rutin, a helyes napirend mellett fontos, hogy a megszokott tevékenységeinket olykor-olykor másra cseréljük fel. Az áthangolódás, a megszokottól eltérő programok új élményekkel töltik fel a szervezetet, ez szintén segíthet a rosszkedv elűzésében.

A cikk nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Az adatok és információk, tanácsok felhasználása a felhasználó felelősségére történik. Kérjük, hogy egyes döntéseinek a meghozatala előtt szükség szerint kérjen közvetlen felvilágosítást az adott témában jártas szakembertől, annak érdekében, hogy az esetleges félreértések elkerülhetők legyenek.

Kapcsolódó cikkeink