Változások a családtámogatási rendszerben
Várszegi Viktória
2015. január 5.

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság tájékoztató kampányokat indít a jövő év első hónapjaiban azért, hogy a fiatalok és a családosok megismerjék az őket érintő kedvezménylehetőségeket, köztük a diplomás gyedet vagy az év közepén induló családi otthonteremtési kedvezményt (csok), korábbi nevén "szocpolt".

Novák Katalin az MTI-nek adott nyilatkozatában arról beszélt, az idén a kormány számos olyan új intézkedést hozott, programot indított, amelyek kedvezően érinthetik a családalapítás előtt álló fiatalokat vagy a gyermekes családokat, ugyanakkor szerinte még nem jutott el mindenkihez ezeknek a lehetőségeknek a híre.

Az államtitkár elmondta, a tájékoztató kampány például a családi támogatások konkrét lehetőségeiről, a foglalkoztatásban érvényesíthető kedvezményekről, illetve a júliustól elinduló csok részleteiről szól majd.

Arra hívta fel a figyelmet, lehetnek akármilyen jók a jogszabályok, a törvények előírhatnak bármilyen kedvezményt, ha például az édesanyák nem tudják, hogy a munkáltatójuknál igényelni kell a részmunkaidős foglalkoztatást, és kisgyermek kellett ezt meg is kell kapniuk, akkor "mit sem ér az egész". Szerinte azért indokolt a tájékoztató, figyelemfelkeltő kampányok elindítása, hogy "az üzenet" a megfelelő formában eljuthasson a címzettekhez.

Novák Katalin az új családi kedvezmények közül kiemelte a csok-ot, ami már a gyermektelen, de legalább egy gyermeket vállaló és az egygyermekes családoknak is segítséget jelenthet. Emlékeztetett arra, hogy a kormány döntése értelmében 500 ezertől 3,25 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kaphatnak a szülők (házastársak vagy élettársak) a meglévő gyermekeik után, továbbá azok a házaspárok, akik a következő négy évben gyereket kívánnak vállalni.

Elmondta, az állami támogatás nagysága a gyerekek számától, a lakás nagyságától és a lakás energiatakarékosságától is függ. Használt lakásra vagy bővítésre akár ugyanannyi csok is kérhető, mint új lakásra, ami azt jelenti, hogy a mostani rendszerben már nincs "félszocpol". A rendszer újdonsága az is, hogy akár - a jelenlegi 60 helyett - már 40 négyzetméteres lakásra is kérhető támogatás.

Forrás: Origo.hu

Hozzátette, a csok-ra elkülönített költségvetési forrás jövőre - 6 hónapra - plusz 4 milliárd forint, de a keret "felfelé nyitott"; ez azt jelenti, hogy ennél nagyobb igény esetén is biztosítani tudják a szükséges forrásokat. Közölte, éves szinten 12 ezer család támogatásával számolnak az új rendszerben.

Azt mondta, a kormány szeretné hosszú távon is tervezhetővé tenni a gyermekvállalást, ezért foglaltak törvénybe olyan vállalásokat is, amelyek csak 2016-tól lépnek életbe, ezek között például a kétgyermekesek adókedvezményének kétszeresére növelését.

Novák Katalin elmondta, a tájékoztató kampányt elsősorban a világhálón indítják majd el, és közösségi oldalakon is meg kívánnak majd jelenni egyszerű, közérthető kiadványaikkal.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a csok részleteiről az Emberi Erőforrások Minisztériuma központi ügyfélszolgálatán - telefonon vagy személyesen - már kérhetnek tájékoztatást azok, akik igénybe szeretnék majd venni az állami támogatást, de bármelyik másik új vagy már futó programról is érdeklődhetnek. A nyitva tartási idő a http://emmiugyfelszolgalat.gov.hu/tisztelt-ugyfeleink oldalon található meg.

(MTI)

Kapcsolódó cikkeink