Miért veszít súlyából az újszülött?
Várszegi Viktória
2019. március 26.

A jelenség hátterében a folyadékviszonyok átalakulása áll; egy újszülött baba szervezetének 80-85, egy csecsemőnek 75, egy felnőtt emberének pedig a 60 százaléka víz. Mindehhez hozzájárul még a születés előtti extra víztartalék felhalmozódása is a pici testében.

Fotó: Bigstock

Az első napokban tehát nagy mennyiségű víz távozik a baba szervezetéből, és ebből adódik a súlyveszteség jelentős hányada. De nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy az anyatej termelődés sem az igazi még ilyenkor, némi időre van szükség, amíg megfelelő mennyiségű és minőségű tej képződik. A szülést követő negyedik-ötödik napon általában már elegendő és tápláló a mama teje, és ha minden jól megy, a baba úgy két héten belül visszanyeri eredeti súlyát.

Jó tudni
Főként a széklettel távozik a pici vízfeleslege, ugyanis a vesék még nem képesek a vizelet koncentrációjára vagy hígítására.
Az első napokban sok víz ürül ki a magzatszurokkal, de szerephez jut a bőrön keresztüli és a légutakon történő, ún. észrevétlen folyadékvesztés is.

A cikk nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Nem vállalunk semmilyen felelősséget azzal kapcsolatban, olvasóink hogyan használják fel a webhelyen közölt információkat. 

Kis kép: Bigstock

Kapcsolódó cikkeink