A baba neme...
Várszegi Viktória
2014. október 3.

Az Ohio Állami Egyetem kutatói 182 várandós anyát kísértek figyelemmel, akiknek nagyjából kétharmada tudta, hogy milyen nemű gyermeket vár, és ők voltak azok, akik többnyire a hagyományos nemi szerepekben hittek, szülőként pedig a tökéletességre próbáltak törekedni. Ezzel szemben azok az anyák, akik nem tudták, milyen gyermeket fognak világra hozni, nyitottabb és függetlenebb személyiségek voltak. Legnagyobb arányban – 87 százalékban – azok nem akarták tudni, fiúk vagy lányuk lesz-e, akik egyszerre voltak lelkiismeretesek, és hittek abban, hogy a férfiaknak és a nőknek osztozniuk kell a szülői feladatokon.

Fotó: parents.com

A vizsgálatban résztvevő dr. Sarah Schoppe-Sullivan szerint a lelkiismeretes, egyenlőségpárti nők azért nem akarják előre tudni gyermekük nemét, mert nem akarnak már előre olyan környezetet teremteni és olyan elvárásokat támasztani, amik a hagyományos nemi sztereotípiákon alapulnak. A kutatást vezető Letitia Kotila ehhez hozzátette, hogy ezek a kismamák nem fognak előre csupa rózsaszínű vagy kék dolgot, vagy éppen fiús vagy lányos játékot vásárolni, és később sem a hagyományos nemi szerepek szerint fogják gyermeküket nevelni.

Kapcsolódó cikkeink