A magzati élet titkai
Várszegi Viktória
2018. október 26.

Sokáig úgy hitték, nemhogy a magzat, de még az újszülött sem vesz észre túl sok mindent a körülötte zajló eseményekből – ugyanakkor a várandós kismamák ez ellenkezőjéről számoltak be, váltig állították, ők értik csemetéjük gügyögését és viszont, gyermekeik is megértik őket!

Fotó: Bigstock

Az utóbbi évek, évtizedek technikai fejlődése természetesen a kismamákat igazolta. Ma már biztosan tudjuk, hogy a magzat hall és megért dolgokat, emlékszik ízekre, zörejekre vagy akár családtagokra a méhen belüli életéből.

Az első vizsgálatokat emlősökkel, macskákkal végezték, és rendkívüli eredményekre bukkantak a kutatók. Minden kétséget kizáróan kiderült például, hogy egy szobatiszta cica utóda is jóval könnyebben és hamarabb válik azzá. Az ízemlékezetre is több bizonyítékot találtak a vizsgálatok során, jellemző volt, hogy az anyjától elválasztott, már nem anyatejes kölykök az anyjuk által preferált ételeket választották szinte minden esetben.

Mivel magyarázható az, hogy az újszülött baba felismer egy soha nem látott embert mindössze a hangjáról, hogy 500 idegen zörej közül is képes lenne kiválasztani testvére vagy édesapja hangját? Tudományos tény, hogy a magzat képes megjegyezni ezeket a hangokat, méghozzá egészen aprólékos pontossággal. A méhen belül is figyel a baba, és hat hónapos korától intenzíven reagál például a fényre. Együtt ébred édesanyjával, erősebb fényhatásokra pedig elfordítja buksiját, összehúzza magát.

Foró: Bigstock

A hangokkal kapcsolatban azonban ennél is fantasztikusabb eredményekre jutottak! Sokáig tartotta megát az az elgondolás, hogy a magzatvízben „úszkáló” kisbaba pusztán édesanyja szívverését hallja, a külvilág zajai pedig szinte el sem jutnak hozzá. Erről ma már biztosan tudjuk, hogy nem igaz, a közeli emberi hangokat, valamint a távolabbi, de erősebb hanghatásokat is tisztán hallja a pici, mi több, rendkívüli módon figyel is ezekre.

A hét hónapos magzat már zenei ritmusokat ismer fel és memorizál (!), a hanghatásokra mozgásokkal, szívritmusának megváltozásával reagál. Születése előtt már erős érzelmi tölttet is kapnak az ismerős, számára kedves hangok. Ebben az időben már viszonylag fejlett a rövid távú emlékezete is, az autóbusz vagy a repülőgép hangjától már nem ijed meg, mindemellett egyre nehezebben tolerálja a szokatlan, agresszív zajingereket.

Közvetlenül megszületése előtt teljes magabiztossággal különbözteti meg a magzat az ismerős férfi és női hangokat az idegenekétől, világrajövetele után ráismer ezekre a hangokra, sőt a magzati élet során hallott mondókákra, dalokra és zenékre is (sok esetben ezek az ismerős énekek segíthetnek elaltatni, megnyugtatni őt). A néhány napos baba boldogan köszönti a számára ismerős embereket, és elégedetten konstatálja az altatódalt, amelyet már hónapok óta hallgat anyukája pocakjában! :-) 

Kis kép: Bigstock

Kapcsolódó cikkeink