Ajánló: Julia Donaldson meséi
Várszegi Viktória
2014. január 31.

A mesebeli óriások többnyire morcos, félelmetes lények, akiknek roppant erejéhez általában vad düh társul. Nos, Julia Donaldson legújabb könyvének főszereplője csöppet sem hasonlít rájuk. Gyuri legfőbb ereje önzetlen jóságában rejlik. - Boczán Bea írása a Pagony Kiadó gondozásában megjelent, A legcsinosabb óriás c. mese kapcsán.

Már hét könyvet olvashatunk magyarul Julia Donaldsontól, akit az Egyesült Királyságban 2011-ben a Gyerekek Udvari Írójának választottak.

Donaldson eddig megismert történeteinek főszereplői emberi tulajdonságokkal felruházott állatok voltak. A legkisebbeknek szóló Tölgyerdő meséi sorozatban találkozhattunk a zokniját kereső rókával, születésnapi zsúrra készülődő mackóval, álmos nyuszival, aki sehol nem talál egy alvásra alkalmas nyugodt zugot, és bújócskázó malaccal, aki barátját, a tyúkot próbálja megtalálni.

De Donaldson Rókája egyáltalán nem ravaszdi, és Nyuszi sem a gyorsaságáról híres. Nem sztereotipikus állatfigurák ők, hanem különféle állatbőrbe bújt gyerekek, akik ugyanazokba a mindennapi élethelyzetekbe csöppennek, mint igazi gyerektársaik. Esznek, öltözködnek, alszanak, bújócskáznak. A történetek nagyon egyszerűek, de van bennük egy csavar, amitől a kicsik számára izgalmassá válnak, nem beszélve a kinyitogatható ablakokról, amelyek az eltűnt tárgyakat és elrejtőzött társakat rejtik.

A majom mamája is keménylapos könyv, akárcsak a fenti lapozók, mégis – saját tapasztalat alapján állíthatom - a nagyobb ovisok is örömmel forgatják. A főszereplők ismét beszélő állat-gyerekek, de a történet jóval összetettebb, mint a tölgyerdős meséknél. Egy kismajom keresi elveszettnek hitt mamáját a dzsungelben. A pillangó siet a segítségére, megpróbálja fellelni az elveszett mamát, de sorozatosan melléfog, mert fogalma sincs róla, hogy majoméknál a szülők ugyanúgy néznek ki, mint a kölykök.

Donaldson szövege és a történet felépítése remekül ellenpontozza a kismajom riadtságát, a mamája elvesztése miatt érzett félelmét. A mese szerkezete az ismétlődésre épül (újabb és újabb mama-jelölteket mutat neki a pillangó), ami a gyerek számára önmagában is örömforrás. Alapvető jellemzője ez a Donaldson-meséknek: a hősök és a konfliktus bemutatása után egy adott cselekvés (szituáció) ismétlődik újra és újra, mindig kicsit módosítva, hogy végül – egy csavaros fordulat után – minden a helyére kerüljön, a konfliktus okozta feszültség (amit az ismétlések tovább fokoznak) elmúljon.

Játékra hívnak tehát a történetek, és nem is akárhogyan. Donaldson védjegye a verselése. "Mindig elbűvölt a szavak hangzása és a velük való játék. Részben ez az oka, hogy a képeskönyveim többségének szövege rímekbe van szedve" -nyilatkozta az írónő egy interjúban.

Rímelő sorok, ismétlés és groteszk humor, ezekre épül Donaldson legújabb magyarul olvasható könyve, A legcsinosabb óriás is. A történet egyes elemei az angol folklórból valók, de a végeredmény egy nagyon is mai mesevers, aminek hangzása ezúttal régi idők történetmondóit, dalnokait juttathatja eszünkbe, akik spontán módon, pillanatok alatt bármit képesek voltak megénekelni. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen az írónő - férjével együtt - hosszú ideig utcazenészkedett, később gyermekműsorokhoz írt dalokat, csak ezután kezdett gyermekkönyveket írni.

Axel Scheffler rajzai tökéletesen illeszkednek a történetekhez. Képei első pillantásra talán kissé régimódinak tűnhetnek, de valójában tele vannak humorral, játékossággal és pont a klasszikus elemek újszerű felhasználásától válnak igazán izgalmassá.

A könyv első oldalán rögtön belecsöppenünk abba a sajátos tarkabarka donaldsoni univerzumba, ahol a babakocsiját tologató asszonyság és a jól öltözött angol úr egyáltalán nem lepődik meg a házak között flangáló óriások és az utcán bóklászó törpék láttán. De itt van Csizmás Kandúr is, aki éppen a szökőkútban horgászik, miközben a korábbi lapozókból megismert Pele egy sarokkal arrébb újságot olvas, Egér pedig nyuszikat rajzol a házak falaira. Nagyon találó a téren látható szökőkút is – a tenger istene rezignáltan köpi a vizet a szájából, akárcsak a lábánál fickándozó halak és rákok. Istenek, emberek és mesehősök éldegélnek itt békésen egymás mellett, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna.

A gyerekek látják így a világot maguk körül. Az ő gondolataikban még nem különül el egymástól a képzelet és a valóság, a két tartomány összeér, egymásba olvad. Számukra például semmi furcsa nincs abban, ha egy jószívű óriás segít a bajba jutott állatokon, méghozzá úgy, hogy lemond vadonatúj ruhadarabjairól.

Gyuri, a történet főhőse ezt teszi. Foltos, elnyűtt rongyait eldobja, mert elhatározza, hogy ő lesz a világ legcsinosabb óriása. Azonban hazafelé menet majd minden új ruháját odaajándékozza egy rászoruló állatnak. A zsiráfnak például fázik a nyaka, ő megkapja a sálat. A kecske hajóján az ingéből készül új vitorla, egy egércsalád pedig a hatalmas cipőben lel új otthonra. A jámbor óriás szívesen segít mindegyikükön, sőt, attól lesz igazán boldog, hogy segíteni tud. Örömét minden jótette után dalban énekli meg. Aztán egyszer csak rádöbben, hogy immár ő szorul segítségre, mert semmije nem maradt – ekkor megtalálja régi ruháját (régi önmagát) háza előtt pedig várják már az állatok, hogy átadják ajándékukat: egy koronát, és hozzá egy levelet, amelyben Gyurit a legrendesebb óriásnak nevezik.

Scheffler rajzain minden ott van, ami a versbe szedett történetbe nem fért bele. A legapróbb részletek utalnak a hős belső változásaira. Például Gyuri kócos haja az új ruhák beszerzése után gyönyörűen kifésülve simul a fejére. Ám ahogy a történet halad előre, úgy kuszálódnak össze újra a hajszálai, hogy végül újra ugyanolyan kócosan álljon előttünk, mint a legelső oldalon. De a hajára kerülő korona jelzi, hogy közben komoly változás történt, Gyuri rájött, hogy a külsőségek nem számítanak, és hogy bár szép ruhái valószínűleg sosem lesznek, barátai annál inkább.

Ahogy Scheffler rajzai, úgy Donaldson szövegei is a gyermeki látásmódot tükrözik. A beszélő, és írni is tudó (lásd a történet végén olvasható gyerekkéz-írta levél) állatok úgy viselkednek, mint a gyerekek, tetteiket sohasem a racionalitás, hanem a vágyak, szükségletek és érzelmek motiválják: gyámolításra, segítségre szorulnak, amit egy náluk sokkal nagyobb emberi lénytől, az óriástól kapnak meg. Gyuri tehát hozzájuk képest felnőtt, ám kiderül, hogy lelkében mégiscsak gyerek, hiszen hiába is próbálkozik, képtelen a felnőttek – szép ruhás, jólfésült – világában jól érezni magát.

Lehet, hogy Gyuri Donaldson alteregója? Erre utalhat Scheffler is az első oldalon látható sok mesehős ábrázolásával is, akikkel az írónő többi történetében találkozhatunk. Akárcsak Donaldson, Gyuri is mindig dalban énekli meg örömét és bánatát. A legfontosabbak számára az állatok, (azaz a gyerekek), akik tisztában vannak belső értékeivel, és akiket – akárcsak az óriást – hidegen hagy a szép ruha.

A Pagony Kiadó honlapján további rengeteg nagyszerű mesekönyvet találsz: http://www.pagony.hu/fooldal

Forrás: Pagony.hu

Kapcsolódó cikkeink