Anya mindent megold, avagy jár az arany medál és a fényes kitüntetés, de ki és mikor adja már oda?

Amikor kisgyerek voltál, és reggelente az édes éjszakai álomtól ittasan még csak résnyire nyitottad ki a szemed, már ott várt az ágyad sarkában az aznapra összekészített ruhád. Mire ezeket felvetted, addigra az asztalon tökéletes reggeli illatozott, tökéletes hőmérsékletű kakaóval. A nap végén a fürdőszobában ledobált szennyesed egy órával később már ismeretlen helyre távozott, hogy aztán tisztán és illatosan „magától“ visszavándoroljon a szekrényedbe. Az óvodában/iskolában mindig minden oda volt készítve a benti szekrényedbe pontosan úgy, ahogyan arra szükséged volt. És minden egyes alkalommal akkor és ott voltál, ahol épp lenned kellett. Volt egy tökéletes rendszer az életedben, amiben minden olyan flottul ment, mint a kés a vajban. Az egyetlen probléma csak az volt, hogy erről te mit sem sejtettél. Azt hitted, hogy ez így természetes. Hogy ezek a dolgok organikusan, csakúgy „maguktól“ kerülnek a helyükre. Jó sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megfejtsd: hogy került például az a bizonyos reggeli az asztalra.

A kéz amely a bölcsőt ringatja, a világot is igazgatja

 

Mindenkinek az életében eljön az a pillanat, amikor rájön, hogy felnőtté vált. Nem, ez nem az a pillanat, amikor 18 szál gyertyát fújsz el a tortádon, de még csak az sem, amikor a szüzességedet veszíted el. Persze a fent említett időpontokban valószínűleg nagyon felnőttesen érezted magadat, de az érzés és a valóság között nagyobb különbség  már nem is lehetne. Mondhatni egy áthidalhatatlan szakadék tátong a kettő között. 

Bármilyen életed is volt azonban mostanáig, az anyává válás pillanatában minden eddigi körülménytől függetlenül azonnal fejbe kólint a felnőtté válás. Nemhogy fejbe kólint, de azonnal négykézlábra parancsol, hogy aztán egész hátralévő életedben „négy lábbal“ járj a földön. 

Mindig ugyanúgy kezdődik: megszületik a gyereked.  De ne siessünk ennyire előre! Már maga a terhesség is egy viszonylag jó főpróbája a felnőtté válásnak. Annyi mindenről kell neked, és csakis neked döntened, hogy igazán arra sincs időd, hogy  érdemben mérlegeld a döntéseid helyességét. Hirtelen rengeteg különféle dolgot kell kézben tartanod és elintézned, de ezeket (most még) legalább a saját tempódban teheted meg.

Aztán megérkezik a kis időzített a bomba, szerelmetek gyümölcse, a kisbaba. Akinek ketyegését életed végéig hallgathatod, akár csak Hook kapitány a krokodil gyomrában lakó óráét. Reméljük te nem úgy végzed, mint ő!



 

Vajon evett eleget? Inkább hívjuk ki az ügyeletet!

 

Anyának lenni nagyjából olyan, mint egy óriásvállalatot igazgatni egy gazdasági világválság kellős közepén egy atomkatasztrófa árnyékában. És akkor még nagyon enyhén fogalmaztam. Minden egyes másodpercben hozni kell egy döntést, aminek a következményei gyakran csak évtizedek múlva derülnek ki, de mindenképpen nyomot hagynak sok-sok személyben. De van egy sor olyan döntés is, aminek sikere vagy kudarca azonnal megmutatkozik. A gyerek életkorának előrehaladtával ez a feszült helyzet mit sem enyhül, inkább csak az adott élethelyzethez igazodik. Logikus következtetés lenne, hogy az óriásvállalat a család, te vagy a CEO, és a gyerek az egyik munkavállaló, de erről szó sincsen. CEO létedre neked és a másik igazgatósági tagnak (a férjednek) egy (vagy több) teljhatalmú törpediktátort kell életben tartanod, igazgatnod, és jó esetben az életre nevelned. Ez az a munkakör, ahol nincs álomfizetés, nincs bónusz, nincs szabadnap, hála pedig az első két évtizedben biztosan nem várható. Elégedetlenség, szemrehányás viszont annál inkább. Mondhatnánk úgy is, hogy a világ legfárasztóbb és legrosszabbul honorált munkaköréről van szó. De erre már biztosan magadtól is rájöttél.

 

Közhelyek durrogtatása helyett a színtiszta igazság

 

A sok általánosítás helyett ragadjuk meg a helyzetet a konkrétumok szintjén.

Amikor kisbabád lesz, azonnal észreveszed, hogy valami megváltozott. Nem a testedre gondolok, és még csak nem is arra, hogy enyhén szólva fáradtabb vagy, mint azelőtt. Hanem arra, hogy a teljes fókuszod átkerül egy merőben új pozícióba. Képzeld el, hogy te vagy a fővilágosító a színházban, és a sötét színpadon hirtelen színre lép minden idők legnagyobb dívája, és egyben az adott darab főszereplője. Ebben a másodpercben a teljesen sötét nézőteret bevilágítja az a kör alakú fényár, amit minden egyes rendelkezésedre álló világító testtel erre a főszereplőre irányítasz. Na itt van a te új fókuszod.  A dívát, azaz a kisbabát pedig folyamatos fényárban kell tartani ezzel a sok nehéz és bonyolult szerkezettel ahhoz, hogy folyamatosan valódi pompájában tudjon tündökölni. Mindezt úgy, hogy közben minden másnak is jól kell működnie. A hangosítástól kezdve a rendezésen át a szereposztáson keresztül mindennek. Persze főpróba nincs. Az itt és most van, minden egyes másodpercben premier, úgy, hogy a díszlet, a szöveg és a mellékszereplők sora állandóan változik. Jól van anyukám, azt hiszem mire idáig jutottál az olvasásban, már teljes pánikban vagy. De erre semmi szükség! Ugyanis olvastad a címet: TE ezt úgyis megoldod!



 

Abszurd helyzetek, még abszurdabb megoldásokkal

 

Szélcső. Valószínűleg te is vígan leéltél az életedből 25-35 évet úgy, hogy fogalmad sem volt róla mi lehet az. De aztán a kisbabád megszületett, felsírt, és ezt az azóta is szüntelenül tartó sírást úgy négy héttel később sem igazán akarta abbahagyni. Te pedig, amikor már éppen majdnem megbolondultál a folyamatos üvöltéstől és kialvatlanságtól, akkor különböző szülői fórumok és internetes keresések eredménye következtében megfejtetted: a gyerek azért üvölt, mert fáj a hasa, és azért fáj a hasa, mert fel van puffadva és nem tud magán könnyíteni. Azaz nem tud önállóan kakálni és/vagy fingani. A megoldás pedig egy SZÉLCSŐ nevű eszköz. Amit nem a Teleshopból kell megrendelni, hanem mindig is ott hevert a gyógyszertárak polcain, csak te azon szerencsések közé tartoztál, akik ezidáig még csak rá sem pillantottak, mert semmi szükségük nem volt rá. MOSTANÁIG. De az a helyzet, hogy még csak öt perce vagy édesanya, máris találtál egy lehetséges megoldást egy minden értelemben nagy problémára. Mondjuk ki: a célszerszám segítségével megkakáltatod a gyereket, ha kell napjában többször is. Helyette dolgoztatod az emésztőrendszerét. Ha pedig a gázok gyülemlenek fel, szélcső be, a fing pedig ki. Leereszted a gyereket, akár egy nyári délutánon strandolás után a gumicsónakot. A baba pedig, aki eddig vöröslött az üvöltéstől, és vonaglott a folyamatos céltalan erőlködéstől, kisimult rózsaszín pofival alszik (persze csak rajtad!) békésen. Ki gondolta volna, amikor védekezés nélkül összebújtatok életed párjával, hogy egyszer itt állsz majd nyakig szarosan a kezedben egy hajlékony gumicsővel, amit  épp egy baba kisgyerek tenyér méretű popójából húztál ki, de a végtermék elől elugrani már nem volt időd.

Tekerjük előre egy kicsit az idő kerekét. Tél van. Dermesztő hideg és sötét, pedig még csak délután négy óra múlt, na jó fél órával. Rohansz be az óvoda kapuján, meg sem állsz a csoportszobáig. Egy normális anya már réges rég elvitte volna a gyerekét, de te a munkahelyedről jössz. Itt pedig úgy tűnik a többi anyuka rohadtul nem dolgozik, mert csak a te kisfiad és még egy pöttöm kislány árválkodnak a csoportszobában. Kerülöd a szemkontaktust az óvónővel, ugyanis ha szemmel lehetne verni, már rég agyonvert volna, amiért miattad kell rostokolnia az oviban, ahelyett, hogy a pasijával forralt borozna a közeli karácsonyi vásárban. Gyorsan felkapod a gyereket és elindultok hazafelé gyalog. Pár perccel később ez a három éves kis csoda minden kertelés nélkül közli veled: - Az óvónéni azt kérte, hogy holnapra süssünk mézeskalácsot. Először fel sem fogod, amit az a csöppnyi édes száj artikulálva magyaráz, aztán hirtelen elönt az izzadtság. Hiába van nagyjából két fok, már nem fázol. Nem, nem. Izzadsz, mint egy csataló. Eszedbe jut a táskádban lévő akta, az ítélet, amit holnapig be kéne fejezni. Meg eszedbe jut a másik gyerek, akit még a szomszéd bölcsikéből kéne összeszedni. Aztán lehunyod a szemed és a hűtő tartalmát próbálod felidézni. Tök felesleges, semmi nincs benne. Úgy tervezted, hogy ezt a délutánt a dörmi, kakaó kombóval fogod átvészelni. Hát bukta van anyukám! Hirtelen eszedbe jut az a dobozos vacak, az az instant mézeskalács por, amihez csak vizet kell önteni. Csak egy olyat kell beszerezni és akkor semmi sincs veszve! Mézeskalács is lesz, és az ítélet is elkészül talán. Mire a ketteskét összeszeded a bölcsödéből már negyed hat van. A sarki bolton kívül te már nem mehetsz sehova, különben olyan nagy szarban leszel, mint néhány évvel korábban a szélcső árnyékában. Nem csigázlak tovább, a sarki boltban nyílván nincs instant mézeskalács por. De te anyukám olyan vagy, mint egy csótány: ha eltaposnak, akkor repülve folytatod. Google: MÉZESKALÁCS RECEPT. Keresés. A hozzávalókat olyan sebességgel dobálod a kosárba, mint ahogy pelenkát cserélsz így két gyerek után. Úton hazafelé majd leszakad a karod, mert hát ugye a hűtő egyébként akkor már ne árválkodjon üresen (bassza meg). Hat óra van. Életed párja, drága szerlemed még biztosan az irodában csocsózik a kollégákkal munka után, levezetésképp. Először az aktát veszed ki a táskádból. Annak nem eshet baja, felteszed egy magas polcra. Itt biztonságban lesz, amíg majd a sütés után végre leülhetsz újra dolgozni. Életedben nem sütöttél még mézeskalácsot, de most nem éghetsz be sem a gyerek előtt, sem az óvoda előtt. Valamivel kompenzálni kell, hogy a gyerek nem alvás után megy haza, mint a legtöbb nem dolgozó anyuka gyermeke, hanem a MUNKAIDŐ lejárta után. Gyorsan lehámozod magadról az „okos, felelősségteljes, felnőtt dolgozó nő vagyok, érek annyit, mint a férfi kollégák“ ruhádat és felveszel egy kinyúlt pólót meg egy tréning gatyát. Már indulnál vissza a konyhából, amikor égtelen kiabalásra leszel figyelmes: - Anya gyere gyorsan! – A macska leverte az aktádat a polcról és pont beleesett a kutya vizes tálkájába, elázott az egész! – Gyere gyorsan! Valószínűleg lábon kihordasz egy infarktust mialatt a konyhába érsz. És valóban: az akta a zuhanástól szétesett, ráhulott a kutya vizes tálkájára, ami a vaskos papírtöemegtől felborult és az egész iratkupac elázott. A tinta folyik szét a jegyzőkönyveken. Nem szégyen a sírás. De ha szégyen, ha nem, zokogsz. Fegyelmit látsz magad előtt. Az el sem kezdődött bírói karriered végét. Fél hét van. Egy 2 éves csupaszem kislány és egy négy éves piszén pisze kisfiú ütemesen simogatja a hátadat, miközben te hüppögve állsz az egyik kezedben a maximális fokozatra kapcsolt hajszárítóval a másikban pedig az akta n-dik lapjával. Háromnegyed nyolcra az akta összes lapját sikerül kiszárítani. Néhol a tinta kicsit elmosódott, a lapok kicsit megvastagodtak a magukba szívott nedvességtől. Az egésznek ázott kutya szaga van. Ha valaki úgy egyébként nem hajol túl közel az aktához, és nem érzi az orrfacsaró bűzt, az egész messziről úgy nézhet ki, mint egy eredeti Tolsztoj kézirat. A lapok kicsit megsárgultak, az írott szöveg a pacáktól helyenként nehezen olvasható. Kész katasztrófa. Megvacsoráztatod a gyerekeket, fürdés, meseolvasás, aztán alvás. Kilenc óra van. Akkor lássuk azt a mézeskalácsot! Nem ismered a receptet, ezért csak a formák kiszaggatásakor derül ki, hogy gyakorlatilag 450 darab mézeskalács fog kijönni ebből a tészta mennyiségből, hajnali háromra az utolsó adag is kisül. Amikor már a tepsiket kellett csak cserélni, nekiálltál az ítélet írásnak is. Hajnali ötre a szagát it kezded megszokni. Nem is olyan büdös! 

Másnap reggel boldogan kelted a gyerekeket. A mézeskalácsok négy méretes cipősdobozba férnek el. Amikor az óvodába érsz büszkén nyújtod át az illatozó cipősdobozokat az óvónőnek. Közben végig egyenesen a szemébe nézel. – Itt vannak a mézeskalácsok, amiket tegnap a gyerektől kért! – nyújtod át büszkén az egészen jól sikerült produktumokat. – A mik? – kérdezi értetlenkedve az óvónő. – Hát a méze...  A gyerek kuncogva átölel és odasúgja a fülembe: - Én csak menő akartam lenni anya, mert te sütöd a világon a legjobb sütiket! Átnyújtom az értetlenkedve egyik lábáról a másikra álló maximum 25 éves óvónéninek a dobozokat. Kerülöm a tekintetét, miközben félig háttal még hallom, ahogy szabadkozva a következő szavak hagyják el a számat: - Délután sietek, amennyire tudok.



 

 

Minek ide még egy sztori, hogy megértsd: anyának lenni pokoli

 

Tekerjem előre megint egy kicsit az idő kerekét és meséljek még ilyen vicces helyzetekről? Vagy mostanra már megértetted: bármilyen mocskot, szennyet és bűzt sodorjon utadba az anyaság, TE ÚGYIS MEGOLDOD! Meg hát. A kérdés csak az, hogy ki fog neked utána bronz mellszobrot állítani? Ki adja át neked az  arany medált, a  Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjét? Ki fog lovaggá ütni, Oscar és béke Nobel díjat adni? Mély megrendüléssel tudatom az összegyűlt anya gyülekezettel, hogy SENKI. Senki anyukám. Minden erőfeszítést, zsonglőrködést, küzdelmet és áldozatot, munkaórát és energiát, mindent de mindent a legapróbb honorárium reménye nélkül teszel és tettél. Úgyhogy nincs más dolgod, mint minden egyes nap beállni a tükör elé, és azt mondani magadnak: ELÉG JÓ ANYA VAGY! Szuper voltál ma is! És nem ér csalni! Ezt bizony minden áldott napon meg kell tenned! Akkor is, ha mirellit pizza volt vacsorára, és akkor is, ha valamiért undok voltál ma a gyerekkel. Nincs kivétel, nincs kiskapu! Ígérd meg magadnak, hogy ezentúl megkapod magadtól azt, amit eddig is megérdemeltél volna: az ELISMERÉST. Hajrá anyukám!

 

 

Spira Eszter

 

 

A cikk nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Az adatok és információk, tanácsok felhasználása a felhasználó felelősségére történik. Kérjük, hogy egyes döntéseinek a meghozatala előtt szükség szerint kérjen közvetlen felvilágosítást az adott témában jártas szakembertől, annak érdekében, hogy az esetleges félreértések elkerülhetők legyenek.

Kapcsolódó cikkeink