Az anyatej jótékony hatásai
Várszegi Viktória
2014. szeptember 12.

Két friss tanulmány adatai is megerősítették a szoptatás jótékony hatásait.

Az egyik tanulmány szerint a korábban szoptatással táplált hatévesek körében ritkábban fordultak elő fül-, torok-, valamint homlok- és orrüreg-gyulladásos megbetegedések, mint azoknál, akiket tápszerekkel etettek. Hasonló tendencia volt megfigyelhető a különböző allergiák esetében is.

"Ezek a vizsgálati eredmények is alátámasztják az újszülöttek szoptatással táplálásának előnyeit" - nyilatkozta Dr. Jennifer Wu, a Lenox Hill Kórház szülész-nőgyógyásza.

Az Amerikai Gyermekgyógyászok Szövetségének jelenlegi ajánlásai arra ösztönzik a nőket, hogy féléves korukig csak szoptatással táplálják gyermekeiket, majd ezt követően még legalább fél évig más ételekkel kombinálva adják nekik az anyatejet.

A mostani vizsgálatok szerint az anyatej jótékony hatása még azután is megmarad, hogy a szilárd ételek bevezetésre kerültek a kicsik étrendjében.

Az egyik tanulmány elkészítése során Dr. Ruowei Li, az Egyesült Államok Betegségfelügyeleti és Megelőzési Központjának (CDC) munkatársa kollegái segítségével 1300 hatéves korú kisgyerek egészségügyi adatait vizsgálta meg.

Az anyatejjel csak rövid ideig, vagy egyáltalán nem táplált gyerekekkel összehasonlítva a legalább kilenc hónapig anyatejen élők körében 31 százalékkal kisebb volt a fül-, 32 százalékkal a torok-, és 53 százalékkal a homlok- és orrmelléküreg-gyulladás kialakulási esélye.

"Minél tovább kapott anyatejet egy kisgyerek, annál kisebb volt a fertőzések kialakulási esélye - nyilatkozta Dr. Wu - Ennek elsődleges oka, hogy az emberi anyatej a legfontosabb tápanyagforrás a csecsemők és újszülöttek számára. Az emberi anyatej olyan immunanyagokat tartalmaz, amik segítenek megóvni az újszülötteket a fertőzésektől."

A másik kutatás során a tudósok Dr. Stefano Luccioli (Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezési Hivatal Élelmiszerbiztonsági és Alkalmazott Táplálkozási Központ) vezetésével az anyatej allergiás megbetegedésekre gyakorolt hatását vizsgálták meg.
Az eredmények szerint a legalább négy hónapig szoptatott gyermekek esetében 50 százalékkal alacsonyabb volt az ételallergiák kialakulási esélye, mint azoknál, akik ennél kevesebb ideig éltek csak anyatejen.

"Bár a szoptatás családi halmozottság esetén nem csökkentette az ételallergia kialakulási esélyét, azoknál a gyerekeknél, akiknek családjában nem fordult elő még ételallergia, jelentős védelmet nyújtott az ételallergia ellen" - nyilatkozta Dr. Wu.

Kapcsolódó cikkeink