Csak még egy kanállal kincsem! Avagy inkább megtömök egy libát, csak valaki etesse meg a gyereket helyettem!

Amikor kisbabád születik, automatikusan kialakul benned egy ösztön, ami arra szolgál, hogy életben tartsd. Éberebben alszol, így, ha csak egy nagyobbat sóhajt álmában, te az éjszaka közepén a legmélyebb álmodból is felébredsz, és az apró test fölé görnyedve vizsgálod, hogy minden rendben van-e vele. A másik ilyen sarkallatos pont a babád táplálása. Az első perctől fogva halálod órájáig ez lesz az (egyik) központi téma és aggodalom forrása: mit és mennyit eszik a gyerek.

Vannak olyan tárgyak az ember életében, amihez erős érzelmek fűzik. Azért használom az erős szót, mert lehet egy tárgyat nagyon-nagyon szeretni és tiszta szívből gyűlölni is. Például egy pár Manolo Blahnik cipőt nagyon lehet szeretni. A dobozából néha ki lehet venni, megsimogatni, gyönyörködni benne pár percet, aztán visszatenni oda, ahol volt, a féltett kincsek polcára, mert a terhességtől megnőtt lábadra úgysem megy fel többé, de ha fel is menne, a játszótérre jó lesz az agyonhasznált fekete Converse is, a tűsarok úgyis csak elsüllyedne a homokban. Aztán ott van az a tárgy, amit a világ összes nője egy emberként gyűlöl (talán Rubint Rékát leszámítva): a mérleg. Ezt is néha előveszed, ilyenkor reszkető lábakkal és csukott szemmel ráállsz, hogy aztán, amikor a résnyire nyitott szemeiddel hunyorogva leolvasod a kijelzőt, elbőgd magad. Ezt a tárgyat legszívesebben vagy apró darabokra zúznád, vagy egyszerűen megszabadulnál tőle. Valahogy mégis minden nőnek van otthon jobb esetben csak egy, és időről időre előkerül, hogy nagyon boldogtalanná tegyen. 

Amikor megszületik a kisbabád észrevétlenül bekerül a lakásba ennek a gyűlölt tárgynak a nagy testvére, a babamérleg. Amennyivel nagyobb ez a mérleg, annyival jobban is lehet gyűlölni. Mintha a méretével egyenes arányban lenne az az érzelmi hullámvasút, amire észrevétlenül felkerülsz, amint kibontod a dobozából és ráhelyezed a kisbabádat. Amikor hazahozod a gyereket a kórházból valamennyit már veszített a születési súlyából és az első feladat az, hogy ezt a veszteséget minél hamarabb visszaszedje. Ezért aztán a babamérleg digitális kijelző nevű istenéhez első perctől fogva azért imádkozol naphosszat, hogy minél többet mutasson ahhoz képest, mint  amennyit előző alkalommal mutatott. A saját nyomorult kis lapos ördögödhöz pedig azért, hogy akárcsak tíz dekával is, de kevesebbet mutasson az előző mérésedhez képest. Hát nem vicces? Egyáltalán nem. 



Friss, első gyerekes anyukaként a mérleg beüzemelésével egyidőben elkezdődik egy boksz meccs. Az első kör: megméred a babát, lejegyzed a súlyát grammra pontosan. Itt még jó állapotban vagy. A második: a babaetetés. Ilyenkor már kezdődnek a gondok. A baba csakúgy mérsékelten érdeklődik az evés iránt. Te máris aggódni kezdesz: talán beteg? Esetleg valami ritka gyerekbetegségben szenved, amit a kórházban nem vettek észre? Kezd fogyni az erőd. A harmadik a büfiztetés, ez egészen jól megy. Kicsit magadhoz térsz. A negyedik a pánik, mert esetenként több étel jön ki, mint amennyi bement. Itt már hisztérikus állapotban vagy és eszedbe jut néhány sor az Ómagyar Mária-siralomból, amit magadban ismételgetsz: „keservesen kínzatol, vas szegekkel veretel!“ Az ötödik a mérlegelés: úgy izgulsz, mint amikor az érettségin kihúztad az első tételt, lélegzetvisszafojtva várod, hogy az eredmény megjelenjen a kijelzőn. A hatodik- egyben az utolsó kör, a teljes összeomlás. A mérleg kiütéssel győzött. Kicsit úgy érzed most magad, mint Csokonai Vitéz Mihály, amikor Lilla megint felülteti: „Földiekkel játszó égi tünemény, istenségnek látszó csalfa vak remény kit teremt magának a boldogtalan, s mint védalangyalának bókol úntalan.“ Ugyanis sokszor előfordul, hogy azt érzed, na most, MOST aztán tényleg rengeteget evett ez a gyerek, ám a mérlegre helyezve rádöbbensz, hogy valahogy mégis kevesebb lett a súlya, mint amennyi etetés előtt volt. Egy kicsit olyan ez, mint a kaszinózás; te mindent felteszel egy lapra, talán egy kört meg is nyersz, de a ház a végén mindent visz, te sose nyerhetsz. De nem adod fel, hogyan is tehetnéd?! Hiszen neked semmi más célod nincs, minthogy a kisbabád tökéletesen fejlődjön, aminek az egyetlen mérőeszköze a védőnő és a gyermekorvosod szerint, hogy mennyit gyarapodott a gyerek az utóbbi egy hétben/hónapban. Mostanra már eleget nyomasztottak ezek a fent nevezett személyek, hogy amikor sír a baba, te csak arra tudsz gondolni, hogy biztosan éhes szegény. Te pedig biztosan valamit rosszul csinálsz, mert a védőnő által adott táblázat szerint nem eszik eleget a gyerek. 

Ekkorra már szerepet vállalhatnál Pedro Almodóvar Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című filmjében is, pedig hol vagyunk még a hozzátáplálástól?



 

A hozzátáplálás kezdeti időpontja minden kisbaba számára máskor jön el. Sok mindentől függ, hogy pontosan mikor, de a baba hat hónapos kora körül már mindenki bújja az internetet/babaszakácskönyvet, hogy MIT EGYEN A GYEREK. Vannak édesanyák, akik naphosszat kotyvasztanak, minden hozzávalót nagy gonddal válogatnak össze, bio zöldséget és gyümölcsöt vásárolnak, és komplett ételkompozíciókat készítenek a babáiknak. Vannak olyanok is, akik csak bemennek a DM-be és a polcról a kosarukba söpörnek néhány tucat üveg bébiételt, amin semmi mást nem néznek meg, csak a számot, ami azt jelzi, hogy az adott étel hány hónapos kortól adható a babának. Mindenki másképp csinálja. De hogy melyikük gyereke eszik majd többet, az bizony nem a bio avokádón fog múlni, de nem is a jó öreg Kecskeméti bébiételen.



 A befogadó közönség is nagyon vegyes és sokszínű: vannak olyan babák, akik egészen könnyen belejönnek a kanalazásba. Vannak olyanok, akik szépen lassan tanulnak bele ,és van néhány kisbaba, aki visítva fog üvölteni, ha csak közelítenek az apró szájacskájához a kanállal. És akkor még a konkrét ételt meg sem kóstolták. Ugyanis akármilyen hihetetlen, de a kisbabák is olyanok, mint minden más EMBER: van, ami jobban és van, ami kevésbé ízlik nekik. Sőt, abban is hasonlítanak idősebb fajtársaikhoz, hogy az étvágyuk is hullámzó. Abban is kísértetiesen hasonlítanak a többi EMBERHEZ, hogy van köztük olyan, aki kifejezetten sokat eszik egyszerre, de ritkábban enne, míg néhányan egy-egy étkezés során csak falatokat esznek, viszont azt napjában sokszor. Ehhez képest, amikor megszületik egy baba, a szülők kapnak egy csomó táblázatot, amelyekben előre meg van határozva nagyjából 18 éves korig a gyerek fejlődési ütemterve, és bizony ki nem szereti teljesíteni az ütemtervet?  Hát senki. Abban a pillanatban, hogy a babához kapcsolódó bármelyik adat nem passzol a táblázatokban foglaltakhoz, a legstabilabb kősziklának tűnő édesanya is összeomlik és úgy érzi csúfos kudarcot vallott az anyaság nevű projektben. Márpedig egy anya nem ismer kudarcot. Ő aztán nem.


Így aztán kezdetét veszi az éveken át tartó repül a repül a repülő, vagy csak még egy kanállal a mama kedvéért című fohászok sorozata. 

Az etetés bizonyos háztartásokban -amellett, hogy a leggyűlöletesebb elfoglaltság- már konkrét tudománnyá nőtte ki magát: Ha a fürgeróka lábakat énekeled, akkor tuti kinyítja a száját, és ha utána a tavaszi szél vizet árasztot, akkor le is nyeli azt, amit sikerült becsempészned a szájába. Ha a pépet nem folyósra csinálod ,de nem is darabosra és teszel bele egy csepp almapürét, akkor azt tuti megeszi, de csak úgy, ha épp 32 fokos. Ha rosszkedvűen ébredt, akkor mindennek vége, de talán egy baba puding még lecsúszhat. Ha jókedvűen, akkor megpróbálod a spenótot, de közben  magadban végig imádkozol. Ha nem eszik semmit és végigüvölti az egészet, akkor utána majd alvásidőben elszívsz egy dugi cigit és sírsz egy kicsit. Aztán kezdődik minden előről.  Néha Fischer Ivánra és a Fesztiválzenekarra gondolsz. Olvastad, hogy a múltkor, egy idős otthon kertjében adtak kocertet. -Hátha hozzánk is eljönnének egyszer, és játszanának miközben etetek, akkor tuti megenne mindent a gyerek!- gondolod magadban. De jobb híján marad a laptop és a Kerekmese 120 perces dalválogatás. Amikor minden kötél szakad, ez is megteszi. De ezt csak vészhelyzetekre tartogatod, ami lássuk be hetente minimum kétszer fordul elő, na jó háromszor.

Egyébként észreveszed magadon, hogy csak az ételek körül forog minden gondolatod: - ezt talán megenné a gyerek! – Na ezt biztos nem! – Most meg már kúszik érted, még azt a keveset is lemozogja nekem, amit sikerült belediktálni! Sokszor irigykedve hallgatod, hogy a barátnőid gyerekei kinézik a szájukból az ételt, vagy úgy kell már elvenni tőlük a banánt, amikor a harmadikat majszolják. Közben egy belső hang olyan igazán esetlenül próbál észhez téríteni: - de hát a gyerek jól van, kiegyensúlyozott, a mozgása szépen fejlődik, akkor miért izgulok ennyire? De az anyai ösztöneid,- amik semmi mástól nem hagyják abba a folyamatos dübörgést, csak, ha a gyerek befal egy fél disznót- rendre elnyomják ezeket a szelíd hangokat. Mások az ötöslottót szeretnék megnyerni, te pedig csak azt szeretnéd, hogy a gyerek tíz perc alatt kiigya a cumisüveget, megegye az adagját és lehetőleg ezt naponta ötször tegye meg ugyanazokban az időpontokban. Aztán később egyen csupa zöldséget, gyümölcsöt, sovány húst, salátát és lehetőleg naponta ötször egyen továbbra is kisebb adagokat és az ételt szépen, lassan fogyassza el, ne csakúgy belapátolva!

 

Akkor most dőlj hátra és figyelj! Azt tudtad, hogy ezt a gyereket nem az Amazonról rendelted? Azt tudtad, hogy ez a gyerek nem az a gyerek, akiről kislány korodban álmodoztál és megtervezted, hogy kék lesz a szeme, hosszú szőke fürtjei lesznek, két méter magas lesz, amiből 150 cm csak a combjai hossza lesznek? Azt tudtad, hogy ez nem az a gyerek, akit kislány korodban álmodtál meg, hogy majd jól megbeszélitek, hogy butuska dolog összekoszolni a hófehér ingecskét a játszótéren, mert ahhoz túl szép az ingecske és ő meg azt válaszolta, hogy : -ja persze mama, többé nem fog előfordulni?  Azt tudtad, hogy ez a te kisbabád születése percétől fogva egy önálló entitás saját akarattal, saját testalkattal és saját anyagcserével? Arra emlékszel-e még, amikor az oviban a dadus beléd tömte a sárgaborsó főzeléket, te pedig tíz perc múlva kihánytad, mert mindennél jobban undorodtál a sárgaborsótól, de ő mégis rákényszerített, hogy megedd? És arra emlékszel-e,  hogy amikor olyan 16 éves lehettél és életedben először szerelmes voltál de nagyon, odaadtad a barátodnak az emlékkönyvedet, aki fél év után  úgy adta vissza, hogy egy sajtos tofu étel receptet írt bele, amihez odaírta, hogy: csak 160 kalória? Én tudom, hogy emlékszel. 

Akkor kérlek nézz rá arra a pici babára és bocsásd meg neki, ha nem úgy eszik, ahogy az neked kényelmes, vagy ahogy te azt elképzelted. Inkább kérj néha segítséget, etesse meg néha valaki más, de ne  érezze, hogy haragszol rá! Ne érezze, hogy minden az evése körül forog, és hogy neked ez egy óriási nyűg! És, ami a legfontosabb: nyugi! Nem fog éhen halni, megígérem!

 

 

 

 

A cikk nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Az adatok és információk, tanácsok felhasználása a felhasználó felelősségére történik. Kérjük, hogy egyes döntéseinek a meghozatala előtt szükség szerint kérjen közvetlen felvilágosítást az adott témában jártas szakembertől, annak érdekében, hogy az esetleges félreértések elkerülhetők legyenek.

Kapcsolódó cikkeink