Cumisüveggel könnyebb túletetni a babát?
Várszegi Viktória
2014. december 1.

A szoptatott csecsemők súlygyarapodása kevesebb az első évben üvegből táplált társaikéhoz képest, még akkor is, ha a cumisüveg anyatejet tartalmaz. A szakemberek szerint az eltérés valószínűleg annak köszönhető, hogy milyen mértékben dönt a baba arról, mikor hagyja abba az evést. "Ha a kicsi az anyamellből táplálkozik, akkor nagyon aktívan részt vesz annak meghatározásában, mikor is hagyja abba az evést" – mondta el Dr. Ruowei Li, az Amerikai Betegségellenőrzési és –megelőzési Központ (CDC) atlantai irodájából. Néhányan úgy vélik, ha cumisüvegből etetik a kicsit, akkor fokozatosan elveszíti "beleszólását" az adagolásba, továbbá felborul az éhség-jóllakottság belső szabályozása.

Dr. Li és munkatársai mintegy 1900 gyermeket követtek nyomon, akik a 2000-es évek közepén születtek az Egyesült Államokban. Az édesanyáknak több kérdőívet is ki kellett tölteniük a gyermekek súlyával és az etetési szokásokkal kapcsolatban. A kizárólag üvegből etetett gyermekek – akár anyatej volt benne, akár tápszer – nagyjából másfél kilóval többet híztak, mint azok, akik csak szoptak. Az eredmények innentől alakultak kicsit bonyolultabban. Amelyik gyerek anyamellből is evett, meg üvegből is, de csak anyatejet, azok nem híztak többet, viszont ha az anyatej mellé tápszert is kaptak, havonta plusz egy kilóval nőtt a súlyuk. Az okok egyelőre tisztázatlanok. Az eredményekről az Archives of Paediatrics and Adolescent Medicine számolt be.

A tanulmány egyik legfőbb üzenete az, hogy a szoptatás valóban a legjobb megoldás a kicsiknek, az anyatej üvegből történő adagolása csak ezután következik. Amennyiben nincs elegendő anyatej, nagyon fontos figyelni a gyermek jelzéseire, hogy ne etessük túl. Ha nem nyitja ki a száját, vagy abbahagyja a szopást, valószínűleg már jóllakott.

Kapcsolódó cikkeink